Szombathelyi tavasz: Russkaja a Savaria moziban

Szombaton a Savaria moziban lép föl Szputnyik-turnéján a Russkaja - ez lesz az oroszos, multikulturális, zenés elszabadulás napja -; és el ne feledkezzünk a szombathelyi Weöres Sándor Színház péntek esti premierjéről: Csehovról és a Cseresznyéskertről. De most vissza az Anna Kareninához, a Tavaszi Fesztiválhoz és a Csákányi-bérlethez. Lev Nyikolajevics Tolsztoj regénye mindent kibír, még a musical-operásítást is; sőt, a Kocsák Tibor-Miklós Tibor szerzőpáros biztos kézzel vágott keskeny, de minden óvatosság és megrázkódtatás nélkül bejárható ösvényt abban a rengetegben, ami a Tolsztoj-regény. (És amiről Tolsztoj is azt tartotta, hogy ha meg akarná fogalmazni, miről szól , mit akart megírni benne és általa, akkor betűről betűre el kellene ismételnie magát a művet. Persze ez minden igazi irodalmi alkotásról elmondható. Úgyhogy az összehasonlításnak tulajdonképpen nincs is helye. Van a regény - és van a musical-opera.)

A maga nemében klasszikus musicalt (anno Nagy Anikó játszotta a címszerepet) felújításként tűzte műsorára tavaly ősszel a budapesti Madách, Szerednyey Béla rendezésében - amelynek legfőbb eleme a sűrű és talányos árnyékokat vető, a magasból aláhulló, ide-oda tologatható pasztell függönyrendszer. Az elgondolás szép és értelmes (van jelentése), csak a megvalósítás nehézkes egy kicsit. Legalábbis az volt a sportház színpadán, ahol egy pillanatra sem lehetett elfeledkezni arról, hogy lám, ilyen, amikor működik a monumentális színházi masinéria. Amikor mozdul a függönyrendszer, vetítik a képeket, begurul a díszletágy, elsiklik a (teljesen fölösleges) gondola, szép jelmezekben ki-be járnak, énekelnek a színészek.

Viszont az is kiderült hétfőn este, hogy Anna tényleg örök: Polyák Lilla alakja-hangja (színészete talán nem ) képes fölmutatni a boldogtalan, szerelmes, vívódó, szenvedő, csalódott Nőt, aki mindent akar - és mindent elveszít. (Az összes elvárt női szerepnek, úgy látszik, hazugság nélkül nem lehet megfelelni.) Mellette törvényszerűen, de túlságosan elhalványul mindenki. A Levin-Kitty- kisgyermek szentháromságát (íme, az élet értelme ) fölmutató finálé például úgy fityeg az előadáson, mint kabáton a leszakadni készülő gomb.

Mégis egyedülálló volt a maga nemében a szombathelyi Anna Karenina. A kettős szereposztásban játszott előadás egyik Kareninjének (Sasvári Sándor) elment a hangja; a másiknak (Dunai Tamás) tönkrement a térde. A rendező úgy döntött, hogy lesz, ami lesz: a kettőből csinál egyet. A színpad mellé telepített, Kocsák Tibor vezényletével játszó zenekar szélén kapott egy széket és egy mikrofont Dunai Tamás - a színpadon meg Sasvári Sándor mozgott-tátogott. A hátsó sorokban talán föl se tűnt volna a furcsa összjáték, ha Szerednyey Béla nem jelenti be az előadás elején. Ott, ahol emberek énekelve beszélnek, különben is minden megtörténhet.