Lóerő

2012.10.12. 05:41

Javuló közlekedési morál

Szombathely - Az elmúlt öt évben mind országosan, mind pedig Vas megyében folyamatosan csökken az ittasan okozott személysérüléses közlekedési balesetek száma.

Kelemen Attila

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedévente jelenteti meg a személysérüléses közlekedési balesetekről szóló tájékoztatóját. Ebben a kiadványban megyékre bontott adatokat is közölnek, melyek segítségével rá lehet világítani a különféle baleseti tendenciúkra, folyamatokra. Többek között kimutatható, hogy miként alakulnak évről évre a baleseti mutatók, változnak-e a baleseti okok, illetve kik azok, akik leginkább a baleseteket előidézik. A KSH külön foglalkozik az alkoholos befolyásoltság miatt bekövetkezett közlekedési balesetekkel.

Ez utóbbit tanulmányozva megállapítható, hogy az elmúlt 5-6 évben folyamatosan csökken az ittasan okozott ütközéses balesetek száma. Miközben 2004-ben 2909 ilyen baleset történt az ország útjain, addig 2011-ben ez a szám már csak 1645 volt. A folyamatos csökkenés leginkább a 2008 óta érvényben lévő zéró toleranciának köszönhető.

Míg a motorosok és a biciklisek körében változatlan évek óta az okozott balesetek száma, addig a személygépkocsival közlekedők és a gyalogosok évről évre egyre kevesebb balesetet idéznek elő ittasan. Az autóval közlekedők 2004-ben 1700-szor adtak okot ütközés után a rendőröknek a szondáztatásra. 2011-ben viszont már alig több, mint ezer ilyen eset volt. A számok a gyalogosok felelősségérzetének javulását is kimutatják: nyolc év alatt 240-ről 100 közelire csökkent az ilyen ütközések száma.

Az országos tendenciához hasonlóan Vas megyében is csökken az alkoholos bódultság által bekövetkezett tragédiák száma. 2009-ben 82, 2010-ben 65, 2011-ben pedig már csak 60 ittasan okozott balesetet regisztráltak Vas megyében.

Az elmúlt két és fél évben bekövetkezett 150 balesetből csak egy volt halálos kimenetelű, még 2011. első negyedévében. Ilyen tekintetben megyénk az előkelő első helyen áll Nógrád megyével holtversenyben. Legrosszabb a helyzet Bács-Kiskun megyében, ahol 30 hónap alatt 21 halállal végződő ittasan okozott baleset volt. Békés (12), Győr-Moson-Sopron (10), Pest (10) és Borsod-Abaúj-Zemplén (8) megye sem dicsekedhet a maga mutatóival.

A figyelemkoncentráció, a koordináció zavarai már viszonylag alacsony véralkoholszint mellett károsítják a közlekedéők képességeit. Bár alkoholos befolyásoltságról csak a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint mellett beszélhetünk, a különböző pszichológiai vizsgálatok már 0,4-0,5 ezrelék felett a központi idegrendszer működésének finom zavarait mutatták ki. Romlik a látás és a mozgás összerendezettsége. A reakcióidő hosszabb lesz, ellenben növekszik az érzelemvezérelt indulati döntések és cselekvések száma, valamint a veszélyérzet és a tolerancia is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!