lóerő

2021.11.28. 07:00

Az elektromos gépkocsik is lehetnek szennyezők

A globális felmelegedés elleni harc egyik fegyverének számító elektromos gépkocsik egyes térségekben szennyezőbbek benzinmotoros társaiknál – mutatta ki a Radiant Energy Group tanulmánya.

MTI

Fotó: Shutterstock

Európában, ahol a leggyorsabban nőnek az e-gépkocsi-eladások, például Lengyelországban, több szén-dioxidot generálnak, mivel az elektromos energia többségét szénfűtésű erőművekből nyerik.

A szénmegtakarítás attól függ, mivel fűtik az erőműveket, illetve attól is, hogy a nap mely időszakában töltik ezeket a gépkocsikat. A legjobb a helyzet Svájcban, ahol atom- és vízi erőművek biztosítják az elektromos áramot, ott 100 százalék a szénmegtakarítás, utána következik Norvégia 98, Franciaország 96, Svédország 95 és Ausztria 93 százalék szénmegtakarítással a benzinmotoros gépkocsikhoz képest.

Az utolsó helyen áll Ciprus négy százalékkal, előtte van Szerbia 15 és Hollandia 37 százalékkal. Az elektromos gépkocsik legnagyobb európai gyártója, Németország 55 százalékos megtakarítást ért el a REG tanulmánya szerint.

Németországban és Spanyolországban azonban, ahol a nap- és a szélenergia-termelésbe hatalmas összegeket fektettek, a megújuló energiaforrások tárolásának hiánya azt jelenti, hogy a közlekedésből fakadó szénmegtakarítás erősen függ attól, a nap mely időszakában töltik fel ezen gépkocsikat. Ha délután, amikor a napsugárzás és a szél erőteljes, 16–18 százalékkal több szenet lehet megtakarítani, mint éjszaka, amikor az elektromos hálózatok gáz- vagy szén­erőmű által működnek.

A részletes elemzés készítői arra figyelmeztetnek, hogy az autóipar képessége a szénkibocsátás-csökkentésre attól függ, hogy jobb módokat találjanak az elektromos hálózatok szénmentesítésére, valamint a megújuló energia tárolására. Ezzel a kihívással még számos európai országnak szembe kell néznie.

Kiemelt képünkön: Nem mindegy, mivel fűtik az erőműveket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!