2012.08.21. 17:02
Az esernyő ünnepe
Uraiújfalu - Az idén, immár ötödször is sokakat vonzott a kézművesek és kistermelők termékbemutatójával fűszerezett Esernyőfesztivál.
Több mint kilencven éve, hogy az uraiújfalui Balogh fivérek feltalálták az összecsukható esernyőt. Baloghék 1920-tól 1940-ig működő gép- és műlakatosáru-gyárából indult világhódító útjára a máig népszerű összecsukható esernyő. Ennek megünneplésére a községben a múlt hét végén az Uraiújfaluért Egyesület szervezésében immár ötödik alkalommal rendezték meg az Esernyőfesztivált, amely a megelőző évekhez hasonlóan remek hangulatban telt. Pénteken késő délután amolyan ráhangolásként esernyős felvonulás hívta fel a figyelmet a programsorozatra, másnap pedig más fellépők mellett a sitkei citerazenekar, majd a sárvári mazsorettek szórakoztatták a nagyérdeműt. A délutáni esernyős felvonulás, majd a Nicki Fergeteg Néptáncegyüttes műsora is komoly közönségsikert aratott, s az eszem-iszomra, majd esti koncertekre, s értelemszerűen persze a bálra is sokan maradtak.