US Open

2020.09.12. 11:41

Thiem és Zverev a férfi egyes döntőjében

A 27 éves Thiem pályafutása negyedik, a 23 esztendős Zverev pedig első Grand Slam-döntőjére készülhet.

A második helyen kiemelt Dominic Thiem és az ötödikként rangsorolt Alexander Zverev játssza a férfi egyes döntőjét a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az osztrák játékos a harmadik kiemelt, tavaly ugyanitt finalista orosz Danyiil Medvegyevet múlta felül a pénteki elődöntőben három szoros szettben, míg Zverev kétjátszmás hátrányból fordított a spanyol Pablo Carreno Busta ellen.

Thiem és Medvegyev csatája 2 óra 56 percig tartott, s bár a nézők nélküli Arthur Ashe Stadionban nem harsanhatott fel a taps, a két teniszező magas szintű játékával többször is rászolgált volna erre. Érdekesség, hogy a moszkvai játékos ezt megelőzően még szettet sem vesztett az idei US Openen, most pedig egyet sem sikerült nyernie.

„Nagyon megkönnyebbültem és természetesen boldog vagyok, nagyon jó és kemény meccs volt, kevés hibával.” – értékelt Thiem, hozzátéve, hogy pályafutása egyik legjobb mérkőzésének tartja a mostanit. Az osztrák teniszező a találkozó közben fájlalta az Achilles-ínát, de az összecsapás után azt mondta: reméli, hogy ez nem fogja befolyásolni a torna végjátékában.

Alexander Zverev 3 óra 22 percet töltött a pályán a huszadikként rangsorolt Carreno Busta ellen, s karrierje során először sikerült kétszettes hátrányból fordítania. Michael Stich és 1994 óta ő az első német férfi teniszező, aki döntőt játszhat Flushing Meadows-ban.

„Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy esélyesként kétszettes hátrányban vagyok. Fogalmam sem volt, mi történik, csak azt tudtam, hogy ennél sokkal jobban tudok játszani. Életem első Grand Slam-döntőjére készülhetek, ez a legfontosabb” – mondta a meccs után a hamburgi teniszező.

A 27 éves Thiem pályafutása negyedik, a 23 esztendős Zverev pedig első Grand Slam-döntőjére készülhet, s mindketten először nyerhetik meg a négy nagy torna egyikét. A finálét vasárnap rendezik. A két játékos eddig kilencszer találkozott egymással, s hétszer Thiem nyert.

Eredmények:

férfi egyes, elődöntő:

Thiem (osztrák, 2.)-Medvegyev (orosz, 3.) 6:2, 7:6 (9-7), 7:6 (7-5)

A. Zverev (német, 5.)-Carreno Busta (spanyol, 20.) 3:6, 2:6, 6:3, 6:4, 6:3

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!