bajuszhúzogatás

2018.01.01. 10:47

Kim szerint az atom miatt nem indít háborút ellenük az USA

Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen, amely mostanra kifejlesztette azt a képességét, hogy nukleáris fegyvereivel csapást mérjen az Egyesült Államok területének bármely részére – jelentette ki hétfőn, újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

„Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon. Ez maga a valóság, nem egy fenyegetés” – mondta televíziós újévi köszöntőjében a phenjani rezsim vezetője.

„Idén a nukleáris robbanófejek és műveleti célú ballisztikus rakéták tömeggyártására kell összpontosítanunk” – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága.

Észak-Korea szeptemberben végrehajtotta hatodik nukleáris robbantását – állítása szerint egy hidrogénbombával -, és november végén sikeresen tesztelte minden eddiginél nagyobb hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétáját, nyíltan szembeszegülve a nemzetközi figyelmeztetésekkel és az ENSZ szankcióival, felerősítve azokat a félelmeket, hogy a Koreai-félszigeten egy új háborús konfliktus törhet ki.

Újévi beszédében Kim Dzsong Un azt is mondta, hogy feltétlenül csökkenteni kell a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten és javítani kell a kapcsolatokat Dél-Koreával, egyben azt állította, hogy nyitva áll az út a párbeszéd előtt.

Az észak-koreai diktátor kitért arra, mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen a dél-koreai Phjongcshangban februárban tartandó téli olimpián.

„Észak-Korea részvétele a téli játékokon jó lehetőség lesz arra, hogy megmutassuk a nép egységét, s a magunk részéről a(z ötkarikás) játékok sikerét kívánjuk. A két Korea tisztségviselői hamarosan találkozhatnak ennek a lehetőségnek a megvitatására” – hangoztatta Kim.

Mun Dzse In dél-koreai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea részvétele garantálhatja a Phjongcshangi Olimpia biztonságát, és decemberben azt javasolta, hogy Szöul és Washington halassza el az egyik nagy hadgyakorlatát, amelyről Phenjan azt állítja, hogy az olimpiát követően megindítani tervezett háború előkészülete.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában