furcsa helyzet

2018.06.09. 15:21

Utasokkal hagyta magára a vonatot a mozdonyvezető

Lejárt a munkaideje, ezért Füzes­abony előtt megállt az IC-vel és nem ment tovább. Az utasoknak fél órát kellett várni a műszakváltásra.

A borsonline.hu egy olvasójától úgy értesült, hogy a Dália IC sofőrje megállt a vonattal a pusztában, és elballagott, mert lejárt a munkaideje.

A Nyíregyházára tartó intercity eleve késéssel indult reggel a Keleti pályaudvarról. Műszaki hiba állt a dolog hátterében, Pécel és Isaszeg között ugyanis leszakadt a felső vezeték, Aszódnál pedig a biztosítóberendezés nem működött megfelelően. Ezt ugyan nem sokkal reggel 7 után sikerült megjavítani, de a Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés. Persze ez nem vigasztalta azokat az utasokat, akik a „héthúszasra” szálltak fel – írja a lap.

„Eleve késve indultunk, de nem jöttem zavarba. Direkt elindultam egy nappal hamarabb, hogy odaérjek a kereszt gyermekem ballagására” – mondta a lapnak Lente Endre. – „El is szundikáltam, amikor arra ébredtem, hogy állunk a semmi közepén. Majd jött a kalauz, és azt mondta sűrű elnézéskérés mellett, hogy sajnos itt most állni fogunk egy darabig, mert a mozdonyvezetőnek lejárt a munkaideje” – idézte fel a döbbenet pillanatait Endre, aki persze nem nagyon tudott mit mondani erre.

Sokan voltak a vonaton, de látszólag mindenki türelmesen várta ki a nagyjából fél órát, amíg szemből megérkezett Füzesabonyból egy másik sofőr, akivel tovább tudtak robogni. A vonat reggel 9 óra helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzesabonyba. Ez idő tájban már Nyíregyházára kellett volna befutnia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában