Megfontolandó javaslatok

2018.10.03. 11:22

Ezek a hazai idegennyelv-oktatás gyenge pontjai

Több problémát is feltárt az Oktatási Hivatal idegennyelv-oktatásról készült, a kormány által még 2017-ben elrendelt kutatása.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta: a kutatásból kiderült például, hogy a szakgimnáziumok és gimnáziumok között nagy különbség van a nyelvoktatásban, előbbiekben például nem fektetnek akkora hangsúlyt a nyelvi szintfelmérőkre, ezért nem tudnak olyan csoportokat kialakítani, mint a gimnáziumokban.

A diákok leginkább a sűrű tanárcserét, a tanárok pedig a diákok motiválatlanságát sérelmezik – közölte, hozzátéve, szerinte a jelenlegi felvételi pontrendszer felelős ezért. A felvételinél összesen száz többletpontot lehet szerezni: egy emelt szintű érettségiért ötven pont jár, tehát ha valaki kettőt csinál, akkor maximalizálja a plusz pontokat, és feleslegessé válnak a nyelvvizsgáért járók – magyarázta Berényi Milán. Kifejtette,

a felsőoktatási intézmények egyre inkább emelt szintű érettségiket kérnek, a diákok pedig a nyelvvizsga helyett arra a tantárgyra koncentrálnak, amelyből emelt szinten szeretnének vizsgázni.

A kutatás javasolja a sűrűbb óralátogatások bevezetését, a szintfelmérések felfrissítését, a tananyag kibővítését, a tanárok nyelvi képzését, valamint az egyéni szintű oktatás bevezetését – közölte.

Az Oktatási Hivatal a Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról című kutatás során 149 intézményvezetőt, 1118 nyelvtanárt, 8131 tanulót és 70 nyelvi szaktanácsadót kérdezett meg. A kutatásról szóló jelentés a www.oktatas.hu oldalon érhető el.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában