Felgyújtott templomok

2019.01.16. 12:11

Ismét nőtt a hitük miatt üldözött keresztények száma a világban

Az üldözött keresztények szomorú listáját 2018-ban is Észak-Korea vezette. Keresztény hitük miatt a legtöbben Nigériában haltak meg.

Több mint 4300 keresztényt öltek meg a hitük miatt 2018-ban, nagy többségüket Nigériában – áll a Portes Ouvertes (Nyitott Ajtók) nevű, francia protestáns nem kormányzati szervezet (NGO) szerdán közzétett jelentésében, amelyből kiderül az is, hogy a meggyilkoltak száma immár hatodik éve folyamatosan emelkedett.

Az NGO szerint a 2017 novembere és a 2018 októbere közt megölt keresztények száma 3066-ról 4305-re nőtt, ez 40 százalékos emelkedést jelent.

A jelentés szerint tavaly a legtöbb keresztényt, 3731-et Nigériában gyilkolták meg a hite miatt, míg 2017-ben 2000-et. A dokumentum szerint a keresztényeket itt két tényező is fenyegeti, egyrészt a Boko Haram iszlamista terrorszervezet, másrészt a fulani népcsoporthoz tartozó pásztorok.

A Portes Ouvertes adatai szerint az afrikai országban minden kilencedik keresztényt üldözik – katolikusokat, protestánsokat, ortodoxokat, illetve az itt élő külföldi, pünkösdi és áttért keresztényeket is -, ennek formája a mindennapos diszkriminációtól egészen az erőszakos cselekményekig terjed. Tavalyelőtt a jelentés még csupán minden tizenkettedikről írt.

Tavaly duplájára nőtt a templomok elleni támadások száma is a világon, beleértve a rongálást, bezárást és a gyújtogatást is. Míg 2017-ben 793, 2018-ban már 1847 ilyen esetet jelentettek.

Ugyancsak megnőtt a jogtalanul fogva tartott keresztények száma is, 1905-ről 3150-re.

Az üldözött keresztények szomorú listáját 2018-ban is Észak-Korea vezette: bár a halálesetekről az NGO-nak onnan nincsenek pontos adatai, a jelentés szerint keresztények tízezreit tartják továbbra is munkatáborokban.

Phenjant követi Afganisztán, Szomália, Líbia, Pakisztán, Szudán, Eritrea, Jemen, India és Szíria.

Az 1976-ban alapított Portes Ouvertes a világon hatvan országban jelen lévő Open Doors (Nyitott Ajtók) nemzetközi keresztény szervezet partnere. A jelentés ötven országot vizsgált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában