Forrongó Irán

2020.01.07. 08:39

Bosszúval fenyegette meg az USA-t a Forradalmi Gárda vezetője

Hosszein Szalami az amerikai dróntámadásban meggyilkolt Kászim Szulejmáni iráni tábornok temetésén mondott gyászbeszédet.

„Bosszút fogunk állni, lángba borítunk mindent, ami kedves nekik (az amerikaiaknak)” – jelentette ki Szalami, akinek a szavaira

a tömeg egyebek közt a „Halál Izraelre!” és „Halál Amerikára!” jelszavakat skandálta.

„Ma este két Nap nyugszik le Kermán felett” – tette hozzá a parancsnok.

Ugyancsak kedden hírügynökségek tudósítottak, hogy Németország a 120 fős iraki kontingensének egy részét ideiglenesen a szomszédos Kuvaitba és Jordániába vezényelné át. Heiko Maas német külügyminiszter és Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a csapatmozgás a kontingensnek a Bagdadban és a fővárostól északra található at-Tádzsiban állomásozó katonáit érintené.

Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét pénteken Donald Trump amerikai elnök utasítására Bagdadban célzottan likvidálták. Szulejmáni volt a Forradalmi Gárda legfontosabb és legismertebb parancsnoka mind belföldön, mind a nemzetközi porondon, és nagyon közel állt Ali Hamenei ajatollahhoz, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjéhez.

A tábornok koporsója vasárnap érkezett Iránba, ahol először Ahvázban tartottak felette gyászszertartást, ezután két iráni síita szent városba, Meshedbe és Komba szállították, majd Teheránba, ahol Hamenei mondta el az iszlámban hagyományos temetési imát. A koporsó végül kedden érkezett a tábornok szülővárosába, a dél-iráni Kermánba, ahol délután helyezik végső nyugalomra.

Ilyen, több várost érintő gyászceremóniára eddig nem volt példa,

még Khomeini ajatollahnak, az 1979-es iráni iszlám forradalom vezérének, az ország későbbi vezetőjének a halálakor sem rendeztek ehhez hasonlót.

A csapásra válaszul Irán vasárnap bejelentette, hogy nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

Trump a Twitter közösségi portálon csapássorozattal fenyegette meg Iránt arra az esetre, ha Teherán bosszút állna Szulejmáni likvidálásáért.

Az iraki parlament vasárnap megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot. A nem kötelező erejű döntés azt követően született, hogy az iraki politikusokat, köztük Ádil Abdel Mahdi ügyvezető kormányfőt is felháborította a Szulejmáni elleni amerikai dróntámadás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában