Jogszerűtlenségek

2020.08.18. 11:21

Elszámolási zűrbe keveredtek az LMP és a Párbeszéd szervezetei

A Megújuló Magyarországért Alapítvány és az Ökopolisz Alapítvány esetében szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék vizsgálata: a két szervezet nem átláthatóan és nem elszámoltathatóan használt fel közpénzeket. Az előbbi a Párbeszéd, míg az utóbbi az LMP pártalapítványa, amelyeknek harminc napjuk van összeállítani egy intézkedési tervet a problémák elhárítására.

A pártok gazdálkodásának törvényessége felett őrködő Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Lehet Más a Politika (LMP) és a Párbeszéd pártalapítványainak ellenőrzését. Az ÁSZ a két szervezet 2017-es és 2018-as gazdálkodását vette górcső alá, és a vizsgálat mindkét esetben szabálytalanságokat állapított meg – számol be a Magyar Nemzet.

A Megújuló Magyarországért Alapítvány és az Ökopolisz Alapítvány 2017–2018-ban a gazdálkodására vonatkozó belső szabályait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, illetve a tevékenységéről szóló éves jelentések készítése során nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát – állapította meg az ÁSZ.

Hozzátették, hogy a Karácsony Gergely nevével fémjelzett Párbeszéd társalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány a könyvvezetés és a gazdálkodás során a jogszabályi rendelkezéseket nem tartotta be, az egyszerűsített éves beszámolók mérlegtételeit leltárral nem támasztotta alá.

Mint ismert, a pártok alapítványt hozhatnak létre, amelynek gazdálkodását kétévente ellenőrzi az ÁSZ. Az ellenőrzések célja, hogy megállapítsák: törvényesen használták-e fel a közpénzeket ezek a pártokhoz köthető szervezetek. Amennyiben az ÁSZ szabálytalanságot talál, akkor kezdeményezheti, hogy a feltárt hiányosságok kijavítására állítsanak össze a pártok vagy ez esetben a pártalapítványok egy intézkedési tervet. Ha az ÁSZ tiltott párttámogatásra bukkan, akkor annak értékét az Állami Számvevőszék felhívására be kell fizetni a központi költségvetésnek, ezzel együtt a párt támogatását ugyanezen összeggel csökkenteni kell – ez utóbbira példa, amikor Simicska Lajos plakáthelyekkel segítette a Jobbik kampányát. Amennyiben az ellenőrzések során kiderül, hogy nem rendeltetésszerűen használtak fel közpénzeket, akkor az ÁSZ jogosult arra, hogy elrendelje a párt állami támogatásának ideiglenes visszatartását, amíg a törvényes helyzetet helyre nem állítják – emlékeztet a lap.

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az ÁSZ javaslatot fogalmazott meg a Párbeszéd és az LMP pártalapítványainak kuratóriumi elnökeinek és társelnökeinek, amelyek alapján harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. A lap az ügyben kereste az LMP-t, a párt későbbre ígért reakciót az ÁSZ által feltárt hiányosságok kapcsán.

A Megújuló Magyarországért Alapítványt a Párbeszéd Magyarországért Párt 2014-ben alapította, 0,2 millió forint induló vagyonnal. A pártalapítvány célja „a politikai kultúra fejlesztése érdekében történő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenység” volt. A pártalapítvány 2017-ben 23,6 millió forint, 2018-ban pedig 14,5 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

Az Ökopolisz Alapítványt 2010-ben az LMP hozta létre. A pártalapítvány célja „az állampolgári tájékoztatás javítása, a politikai kultúra fejlesztése, az ökopolitikai gondolkodásmód elterjesztése, az ökopolitika képviseletének elősegítése a fenntarthatóság, a közügyekben való állampolgári részvétel és az igazságosság népszerűsítése révén”. A pártalapítvány 2017-ben 67,6 millió forint, 2018-ban pedig 70,7 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában