2021.01.19. 13:49
A hatóság szerint 100 százalékos hatékonyságú a második orosz vakcina
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján – közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.
„Egy vakcina hatékonysága az immunológiai hatékonyságából és megelőző hatékonyságából tevődik össze. A klinikai tesztelés első és második fázisa alapján az EpiVacCorona immunológiai hatékonysága 100 százalékos” – áll a közleményben.
Az EpiVacCorona – a SARS-CoV-2 koronavírus elleni epitópvakcina – peptid antigén alapú oltóanyag, amely október 14-én kapta meg a feltételes bejegyzést Oroszországban. Ezt követően megkezdődött „posztregisztrációs” tesztelése, dokumentációját pedig eljuttatták az Egyészségügyi Világszervezethez (WHO). Korábbi közlés szerint 2020 végéig 50 ezer dózist terveznek gyártani belőle.
Oroszoroszágban a december 5-én elindított, elsősorban a veszélyeztetett társadalmi és foglalkozási csoportokat érintő kiterjedt vakcináció után hétfőn megkezdődött a tömeges oltás.
A kampány keretében alapvetően az elsőként kifejlesztett Szputnyik V-t injekciózzák be, de egyes régiókban, kisebb mennyiségben használják az EpiVacCoronát is, amelynek tömeggyártása februárban indul be.

Fotó: Mikhail Golenkov / Sputnik/AFP
Dmitrij Morozov, az orosz parlamenti alsóház egészségügyi bizottságának elnöke kedden szorgalmazta, hogy Oroszország vezessen be elektronikus Covid-19-igazolványt. Mint mondta, az ekként összesített makroadatok segíteni fogják az egészségügyi rendszert a járványkezelés tervezésében. Hozzátette, hogy mindehhez szigorú adatvédelemre van szükség. Az orosz régiók közül elsőként Baskírföldön vezettek be ilyen igazolványt.
A kedden közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 23 586-tal 3 568 209-re emelkedett. A napi növekmény 0,6 százalék, az új esetek 11,2 százaléka tünetmentes.
Az aktív fertőzöttek száma 544 151, a halálos áldozatoké 586-tal 66 623-ra, a felépülteké pedig 23 262-vel 3 002 026-ra emelkedett.
Moszkvában a halottak száma 84 volt, ami példátlanul magas érték a járvány kezdete óta. Az előző rekordot, 81 fővel, pénteken jegyezték fel az orosz fővárosban.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 97,3 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 257 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 615 951 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)