A kormányt támadják

2024.03.08. 08:49

A baloldali szlogeneket mantrázzák a levitézlett MDF-es politikusok

A néhai MDF bukott politikusai ellepték a DK TV-t, a múlt héten Herényi Károly, a párt egykori frakcióvezetője volt Gyurcsányék házitévéjének a vendége. Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere tavaly márciusban szerepelt ugyanitt, illetve az a Bod Péter Ákos is megjelent korábban a képernyőn, aki 1990-ben az MDF országgyűlési képviselője volt, majd miniszterként dolgozott.

MW

Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője, a Mosolygó Balatonföldvár egyesület elnöke

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

Herényi Károly, a párt egykori frakcióvezetője a DK TV-ben a szokásos baloldali toposzokat elismételve azt javasolta: nem kell türelmi időt adni senkinek, Orbán Viktor bukása után már az első nap azonnali politikai döntéseket kell hozni.

Ezek az emberek visszaélnek a joggal. Ha itt nem lesz olyan elszámoltatás, ami elmaradt 1990-ben, akkor ugyanott maradunk, ahol voltunk

jegyezte meg a korábbi politikus. Szerinte csak úgy lehet rendet tenni, hogy mindenkit eltávolítanak majd, helyreállítva a jogállamot. Azt azért hozzáfűzte, természetesen nem akasztásokra gondolt, de büntetésekre szükség van, tisztességes jogi eljárásban. Meglátása szerint a nép ezt várja.

Ezt a véleményét megerősítette az egykori MDF-es politikus a sonline.hu-nak is. Úgy fogalmazott: azok sem számíthatnak más elbánásra, akik az Orbán-rendszer fennmaradásában „szerepet vállaltak”. Herényi Károly, aki egyébként a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke, A sonline.hu-nek azt hangsúlyozta: „azért kell előzetesbe tenni embereket, hogy ne tudják eltüntetni a nyomaikat”, majd úgy folytatta: „a tisztességes jogi eljárás a lényeg, hiszen a jogállamiság megkérdőjeleződött a mai Magyarországon”.  

Szembetűnő, hogy a DK TV korábbi adásaiban is több olyan vendég volt, aki korábban az MDF parlamenti frakciójában foglalt helyet.

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere tavaly márciusban volt a DK TV vendége. A műsorban az egykori tárcavezető arról beszélt, hogy a Fidesz és a KDNP békepárti javaslata nem segíti elő a békét. Továbbá úgy vélekedett Jeszenszky, hogy amit az elmúlt tíz évben látott a kormánytól, az a rendszerváltozás megtagadása, a parlamentarizmus felrúgása.

Jeszenszky Géza (középen) az Antall-kormány egykori külügyminisztere a DK TV vendégeként
Forrás: Facebook

Megjegyzendő, hogy Jeszenszky 2021-ben még Márki-Zay Péternek is kampányolt a baloldali előválasztás indulása előtt. A korábbi külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a legjobb benyomásokat szerezte a hódmezővásárhelyi polgármester jelleméről, hazafiságáról, világnézetéről, sőt világpolitikai ismereteiről is.

Egy tavaly januári DK TV adás vendége Bod Péter Ákos volt, aki 1990-ben az MDF országgyűlési képviselője volt, majd miniszterként dolgozott. A műsorban Bod Péter Ákos sportszerűtlennek és nemzetietlennek titulálta a jelenlegi kormányt, ami szerinte a választók egy részét megbünteti. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában