Luxus és nőiesség - Christian Dior világa

Christian Dior 1905-ben látta meg a napvilágot Franciaország Grannville nevű városában. Családja jómódú iparoscsalád volt, s ennek köszönhetően taníttatására sok pénzt és energiát fordítottak. Kicsi korától fogva rajzolt, kapcsolatba került a művészetekkel. Először szülei unszolására más irányú tanulmányokat folytatott, de hamar rádöbbent, hogy az ő hivatása a divattervezés.

Az első világháborút követően költözött Párizsba, s édesanyja kérésére diplomáciai tanulmányokba kezdett. 1926-ban otthagyta az iskolát és saját galériát tervezgetett. 1928-ban meg is nyitotta, de a ’30-as világválság miatt be kellett zárnia. Ismét rajzolgatni kezdett – a akárcsak Chanel – kalapokat kezdett készíteni. Ezek hirtelen sikere meghozta neki a hírnevet, s hamarosan Nina Ricci és Balegancia is foglalkoztatta.

Svájcba is elért a híre, 1937-38-ban a Piquet divatháznak dolgozott, ám a második világháború megszakította karrierjének ívét, hiszen katonai szolgálatot teljesített.

Leszerelése után visszaköltözött szülei otthonába. Párizsba csak 1941-ben tért vissza, s ettől kezdve (1946-ig) Pierre Blamain-nel dolgozott a Lucien Lelong vezető tervezőjeként. A divatház 1920-40 között meglehetősen nagy hírnévnek örvendett, s ennek bizonyítéka, hogy Givenchy is dolgozott nekik.

1947-ben a tervezői sikerektől felbátorodva – és Marcel Boussac által nyújtott anyagi segítséggel – megalapította saját márkáját. Dior pontosan tudta, hogy mivel vegye le a lábukról a háború utáni Párizsban élő nőket, így kreációi szinte pillanatok alatt közkedveltté váltak. A szürke, nélkülözéssel fémjelezett évek után természetes volt, hogy fényűzésre és pompára vágytak az emberek.

Dior kedvelői a világégés után fel szerették volna idézni a boldog, ragyogó békeidőket, s sikeréhez a női egyenjogúság kivívása is hozzájárult. Ruhái esetében kitüntetett figyelmet kapott a csípő tájéka, a kerek vállak, a derék és természetesen a mellek. Szoknyái harang alakúak voltak, buja redőzéssel, amely technikát ebben az időszakban emelték mesteri szintre. (Dior műhelyében készült redőzéses technikával olyan estélyi ruha, amelyhez közel nyolcvan méter textíliát használt fel.)

A tervezőzseni – a nőiesség mellett – a luxust is előtérbe helyezte: minden alkotását gazdagon díszítette szalagokkal, csipkékkel, gombokkal vagy zsebekkel. Ebben az időben indult – talán Diornak köszönhetően – hódító útjára a kelmék közül a taft és a muszlin is; az előbbit tartása, az utóbbit pedig lágy esése miatt kedvelték meg a velük dolgozók.
A New Look kifejezés szinte teljesen összeforrt Christian Dior nevével, amelyet a Harper’s Bazaar egykori főszerkesztője (Camel Snow) alkalmazott vele kapcsolatban először.

Sajnálatos fiatal korában bekövetkezett halála után is hasonlóan markáns tervezők vették kezükbe a divatházat. Volt vezető designer például Yves Saint Laurent (1961-ig), Marc Bohan (1961-89), Gianfranco Ferré (1989-96-ig), s az ő helyére érkezett  1997-ben a márka jelenlegi főtervezője, John Galliano.

A bohém, extravagáns Galliano méltó utódja a divatház alapítójának. Szezonról szezonra úgy álmodja meg kollekcióit, hogy valamiféle Dior-hatás érezhető ugyan benne, de épp az adott korhoz csatolva.

Az idei nyári kollekciójában a pasztellszínek és a lágy vonalak kapták a legnagyobb hangsúlyt, s több öltözet esetében is Dior egyik régi kedvenc textíliáját: a muszlint alkalmazta.