Púder Nélkül

2010.11.19. 08:52

Átváltoztattuk: Gajdacsik Andrea dögös csaj lett

Sok - sok évet letagadhatott az átváltoztató nap reggeli indulásától a nap végére Gajdacsik Andrea. Ráadásul a 36 éves édesanya nagyon jól is érezte magát a szépítő akció közben.

Kiss Nikolett

Bevallom őszintén, amikor a Napló átváltoztató felhívására jelentkező hölgyek közül válogatunk kollégáimmal, találgatunk, ki, hány évesnek saccolja a beküldött fotó alapján a jelölteket. Nos, Andreának nem jó hír, hogy tényleges koránál jócskán, akár még tíz évvel is öregebbnek tippeltük, ám van jó hír is: szépítő csapatunk egyetlen nap alatt jócskán lefaragott ebből.

Az első lépés ebben Pálffy Györgyé volt. A veszprémi Hajfogadó fodrásza elmondta: Andi natúr, visszafogott külsővel érkezett. A haja sem volt még soha festve, viszont nagyon nyitott volt az újra, változásra. - Szerencsére az évszakok is diktálják a divatot. Ezáltal egy tartós színezőt használva az ősz gazdag árnyalataiból választva színeztem Andrea haját. Ezt a trendet a természetes barna és a vörös árnyalatai jellemzik. Így a rövid, kicsit merészebb vágással együtt egy volumennel telt új stílust kaptunk - fogalmazott Gyuri.

Andi kifejezett kérése az volt Gyermeli Katához, hogy a smink ne öregítse. A still szalon sminkese ezért nem használt sötét színeket, s mivel a lila most nagyon divatos, sőt, illett az Andinak választott ruhához is, ezért ez a szín dominált a sminknél. Mivel Andinak nagyon szépek a szemei, ezért Kata fekete tussal emelte ki, a szájára pedig rózsaszínes - lilás rúzs került. A szakember tanácsa szerint ha valaki nem szeretne erős sminket, akkor csak használjon tust.

Sellei Gabi is a most divatos poros lila színbe öltöztette Andit, ehhez ugyanis jól társítható a többi szín is. - Az öltöztetéskor meghatározó volt Andi hajszíne, igyekeztem ehhez harmonizáló öltözéket választani neki. Mivel Andrea alacsony, ezért az ilyen alkatúaknál mindig fontos, hogy egy szín árnyalataiba öltözzön, mert így nem vágja keresztbe az alkatot. Sellei Gabi szerint egy alacsony hölgy is bátran viselheti a most divatos leggingset egy hosszabb felsővel. Dominánsak a kiegészítők: karkötők, díszes övek, amelyek megváltoztatják az öltözet karakterét.

A végeredménnyel alanyunk is elégedett volt: -  Mikor odaértem a lányom Ki? Mit? Tud? műsorára, nem ismertek meg. Azt mondták az ismerőseim, hogy nagyon dögös csaj lettem, tíz  év mínusz a koromból. - Dicsérték a sminkemet is és biztattak, hogy mindig így kellene járom. Nekem ez nagyon jól esett - mesélte az átváltoztatás után Andrea.

Hozzátette: neki a haja tetszett a legjobban, a sötét tincsek nagyon feldobják a megjelenését. S ígérte: megtanulja kisminkelni magát, és igyekszik átalakítani a ruhatárát is a szakember tanácsai alapján. Mi pedig ehhez csak kitartást és továbbra is bátorságot kívánhatunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!