Bridget Bradshow: macsóból elég egy is az életben (blog)

Hogyan is indulj neki az életnek, amikor kaptál egy-két pofont?

Hogy a pofonokról nem írok? Nem én! Mindenkinek van belőle elég! Minek azt még taglalni, mekkorát kaptam, melyik csúf boxostól: melyik szívtipró hogyan gyalogolt át rózsaszín lelkemen nem ez a fontos. Bridget - től csak az kerülhet e cikkekbe, hogyan éljünk boldog és kiegyensúlyozott életet – hogyan essünk át a kislányos rajongáson a legkevesebb sérüléssel – hogyan segítselek titeket a lelki fejlődésben – bár nem vagyok lelked búvára, és hétköznapi emberként írom le a saját vagy környezetem példáin keresztül, hogyan váljunk érett, boldog, nőies nőkké, magunkon kevés örökre meglátszó heggel.

A pofon igazából  útbaigazító. Aki okos, az egyfajta pofon után elfordul egy másik irányba. Tévedhetünk – választhatunk rosszul - egyedül azt tartom gyalázatosnak, ha ugyanolyan lélektipróval áll le valaki, mint aki korábban megsértette – vagy ugyanazon férfinak, aki megbántotta, ad több lehetőséget – mintegy feltálalva ártatlan kedves arcát a jobbról-balról ütlegelőnek.

Ismerős?: „Minden történés megtörtént már. Legalább annyival könnyíthetnék a helyzetemen, hogy ha egy pasi ugyanúgy cselekszik, mint elődei, kívülre helyezem a látószögemen.”

Anyukám mindig ezt mondta (miután 30 éves koromig én is folyton csak szívölőkkel vettem körül magam): „az a te bajod, hogy mindig ugyanabból a kosárból választasz”. Konyhanyelven.  Ilyenkor bevillant magának a fonott kosárnak a képe és mosolyogtam egyet: ezek a szülők nem tudnak mást mondani, csak hülyeséget!

Aztán miután édesanyám tüntetőleg fejére húzott egy kéznél lévő takarószélet, hogy demonstráljon az ugyanabból a kosárból választott hímről folytatott lelkes beszámolóm ellen, SEM fogtam fel, mit művelek – magammal, barátnőimmel, szüleimmel, igazából úgy 50 emberrel, akiknek kijár a dicséret és örök hála, amiért végigcsinálták velem ezt.

„Megértem, ha mindenkinek unalmas, hiszen már nekem is az. Nem várhatom el a szüleimtől és barátaimtól, hogy minden történésre úgy reagáljanak, mintha az első lenne.”

Próbáltak segíteni, de minimum meghallgattak, – azt viszont jól látták, hogy nekem, a makacs öszvérnek tanácsot hiába adnak – vagy ha adtak, látod? el is felejtettem – ezek szerint, ha mondtak is valamit: én nem hallottam meg.

Mert a makacs tini majd szingli huszonéves csirke (magamra utalok, te most ne sértődj meg) nem csinál mást, mint megy a maga esze után, szíve szerint dönt, és hagyja, hogy megégjen, mit égjen, lobogjon a tűzben!

Szerencsére volt, aki e véleményemet osztotta és ezt javasolta: „szeress, ne spórolj az érzésekkel! Szeress bátran, mutasd ki, mert ennél nincsen szebb!” Jó, mondtam, ha van még rajtam kívül akár egy ember is, aki ilyen önzetlen, hát megteszem. Hol követtem el a hibát? A rossz kosarat szerettem. Olyan férfiakra áldoztam éveket és adtam viszonzatlan szerelmet, akik nem értékeltek. Míg nem az utolsó macsó utolsó felvonásával egy csapásra betelt a pohár.