Púder Nélkül

2010.12.04. 12:29

A második baba dúlával, gátmetszés nélkül jött a világra

Két gyermeket szült két módszerrel Koltay Eszter, akit arra kértünk, mesélje el, milyen élmény volt a hagyományos szülés, miért fordult másodszor dúlához segítségért.

Merklin Tímea

- Első fiam 3 évvel ezelőtt Budapesten fogadott szülésznővel, orvossal és a férjem segítségével született. Készültem az anyaságra és a szülésre is, sok információt gyűjtöttem magamba és vártam a pillanatot. Több, mint 15 órás nehéz szülés, gátmetszés után úgy gondoltam mindenki a legjobbat nyújtotta, de nem így terveztem.  Mikor eldöntöttük, hogy érkezhet a második baba akkor fogalmazódott meg bennem, hogy talán lehet ezt másképpen is - meséli - Koltay Eszter. Egy közös barát által ismertem meg Dézsi Rékát. Már az első szülésfelkészítő foglalkozáson is annyi új információt kaptam, hogy izgatottan vártam az újabb beszélgetést. Ami nagyon tetszett: Réka magabiztossága, tapasztalata és a hozzáállása. Bíztatott, hogy én vagyok az egésznek a mozgató rugója, és hogy ez mennyire ösztönös folyamat az elengedés és lazítás - megy nekünk, nőknek akkor is, ha nem lenne semmi segítség.

- Ezek után nem volt kérdés, hogy férjem mellé Rékát kérem segítőnek. A második baba születésekor délután 3 órakor érkeztünk a kórházba elfolyt magzatvízzel és 3 perces fájásokkal. Réka a vajúdás alatt ott maszírozott és borogatott illó olajokkal, ahol a legjobban fájt. Úgy vajúdtam, ahogy épp a legjobban esett, és ki tudtam zárni a külvilágot. Az elviselhetetlen fájások alatt - miközben a férjem erőt adott - Réka csendben dícsért, és elkezdte simogatni az arcomat, a hajamat, ami olyan erővel hatott rám, amit szavakkal kifejezni nagyon nehéz. (Két évvel ezelőtt  meghalt az édesanyám, aki ugyanígy simogatott, mikor kislányként beteg voltam vagy szomorú). Innentől gyors, békés volt minden. Háromnegyed hatkor a második tolásra megszületett a kisfiam gátmetszés nélkül. Úgy éreztem, mintha Réka keze az édesanyámé volna. Ez az élmény összeköt minket örökké.

Dézsi Réka: az egyetlen minősített dúla-tréner

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!