Rendőrségi

2012.10.24. 07:18

Vádemelési javaslat a kemenesmagasi kalapácsos gyilkossal szemben

Egy tavaly decemberben történt emberölés miatt indult nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a rendőrség - tájékoztatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vas Népe

A megalapozott gyanú szerint a harminchat éves kemenesmagasi férfi 2011. decemberében családi házuk hálószobájában egy kalapáccsal több ütést mért alvó felesége fejére, aki a bántalmazás következtében életét vesztette. Ezt követően az elkövető a holttestet felöltöztette, fejét ruhával letakarta, majd fóliába csomagolva a nő személygépkocsijának csomagtartójába rejtette.

A rendőrség a helyszíni szemle során megállapította, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetése során a vérrel szennyeződött eszközök egy részét a hálószobában található kandallóban eltüzelte.

Az ügyben az adatgyűjtésen túl, pszichológus-, pszichiáter-, illetve orvosszakértő bevonására is sor került az eset pontos körülményeinek tisztázása végett. A szakérői vélemények igazolták, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetése során nem szenvedett kóros elmeállapotban, továbbá azt is megállapították, hogy a sértett életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal megküldte az ügyben keletkezett iratokat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Vas Megyei Főügyészségre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!