2013.03.01. 12:48
Hideg pokolban eltűnt hadtest
Hetven évvel ezelőtt, 1943. elején zajlott le a magyar hadtörténelem egyik legdrámaibb és legtragikusabb ütközete a Don-folyónál. Ebből az alkalomból nagy érdeklődéssel kísért előadást hallgathatott végig a Répcelaki Szabadegyetem közönsége.
A Nyitott Tér Kulturális Egyesület vendége dr. Katona Attila, a Nyugat-magyarországi Egyetem Történettudományi és Jogi Intézetének vezetője volt, aki a Répcelaki Szabadegyetem-sorozat e heti előadásának bevezetőjében áttekintette a témában született szakirodalmak állításait éppen úgy, mint a köztudatban jelen lévő sztereotípiákat, mítoszokat a 2. magyar hadsereg történetéről.
Magyarország részben geostratégiai helyzete, részben külpolitikai célrendszere, valamint nyomásgyakorló katonai lobbija eredményeként 1941 nyarán belépett a Szovjetunió elleni háborúba. Részvétele hosszú hónapokon keresztül csak a gyorshadtest, illetve a megszálló hadosztályok bevetésére, alkalmazására korlátozódott. A németek moszkvai vereségét követően azonban a képlet megváltozott. 1942-től nagyobb katonai részvételt követeltek meg országunktól. Hosszú tárgyalás eredménye lett a 2. magyar hadsereg keleti frontra küldése.
A hadsereg megszervezésénél első világháborús tapasztalatok éppen úgy szerepet játszottak, mint a nemzetbiztonsági elképzelések. Hiába szerelték fel a kivonuló alakulatokat kiváló fegyverzettel, mindez kevésnek bizonyult a fronton a szovjet tüzérség túlerejével szemben, és különösen használhatatlannak mutatkozott a mostoha időjárási körülmények között.
A kivonuló hadsereg három hadteste között ott volt a harmadik szombathelyi hadtest is - mondta dr. Katona Attila -, amelynek alakulatai között értelemszerűen vasi bakák is harcoltak. Sajnos az első halálos áldozatok is közülük kerültek ki. A három hónapig tartó kiszállítás után a Voronyezstől délnyugatra található Oszkol-folyó völgyének elfoglalásában, valamint a Don melletti hídfőcsatákban vettek részt 1942 nyarán és őszén a magyar csapatok. A súlyos emberveszteségekkel járó küzdelmek (harmincezer fő) nem hozták meg a kívánt katonai stratégiai eredményt, mert a hídfőkből csak a legkevésbé fontosat sikerült elfoglalni.
Dr. Katona Attila történész nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a 2. magyar hadsereg tragédiájáról (Fotó: Garas Kálmán)
Az 1942 novemberében megindult szovjet ellentámadás kezdetben még nem érintette a magyar egységek állásait, de két hónappal később már igen. A szovjet tervek arról szóltak, hogy a doni vonalat védő magyar egységeket katlanba zárják, miként tették azt Sztálingrádnál is a németekkel.
A küzdelmek egyik váratlan fordulata volt, hogy a frontvonal északi részén állomásozó 3. hadtest elvesztette a kapcsolatát a magyar hadsereg vezetésével, és január utolsó heteiben a 2. német hadsereg alárendeltségében harcolt. A hideg pokolba került egységek hősies utóvédharcot folytattak az őket bekeríteni készülő szovjet csapatokkal szemben. A reményvesztett Stomm Marcel vezérőrnagy a magyar hadtörténelemben egyedülálló módon feloszlatta egységét.
A magyar hadsereg teljesítményét nemcsak a mostoha körülmények és az alkalmatlan fegyverzet befolyásolta, de az emberi, vezetői teljesítmények is - vélekedett a történész. A hadsereg tragédiájáról a háborús propaganda a honi közvéleményt szelektíven és megtévesztően tájékoztatta, és a feledés homályába burkolták az emberi tragédiákat. Évtizedeket kellett várni, míg ezt is megismerhették az érdeklődök.
