Sárvár

2013.08.27. 11:45

Imázsfilmmel, új arculattal rukkolt elő a Nádasdy Múzeum

Az év elejétől városi fenntartásban működő sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum csapata - élve az önállóságból fakadó lehetőségekkel - tudatosan építi a saját, " látogatóbarát " imázsát.

Nagy Ildikó

– Szeretnénk, ha a múzeumról nem egy poros hely jutna az emberek eszébe – mondja Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója, aki kollégáival együtt láthatóan lubickol az intézmény önállóságából adódó új szerepben. Ő egyébként is azon kevés múzeumi vezető közé tartozik, aki nem panaszkodik, hanem teszi a dolgát: ha kell, terveket vagy pályázatokat ír, ha kell, új logót terveztet, vagy – mint éppen legutóbb – filmben statisztál.

– Szerettük volna érzékeltetni az emberekkel, hogy a múzeum jó hely, egy olyan hely, ahol élet van. Ezért is gondoltuk, hogy készíttetünk egy imázsfilmet. Kaczmarski Ágnes rendező és Oroszy Csaba kreatív munkatárs, valamint a háttérben segédkező T. Takács Tibor azonnal megértették, mit szeretnénk – idézi fel a közös munka kezdetét az igazgató, aki egyetlen dolgot kötött ki: vitrin nem szerepelhet a filmben... 

A Weöres Sándor Színház színészei, Kelemen Zoltán és Vlahovits Edit alakítják Nádasdy Ferencet, illetve Báthory Erzsébetet, de a múzeum munkatársai is feltűnnek a háttérben. Az alapötlet az volt, hogy a Nádasdy-vár lakói találkozzanak a mai látogatókkal. A filmnek – amelyet másfél hét alatt háromezren néztek meg a legnépszerűbb közösségi portálon – lesz folytatása, a tervek szerint még négy hasonló kedvcsináló szösszenet készül.

Forog az imázsfilm: szemből Kaczmarski Ágnes és Mészáros Zsolt, az asztalnál Kelemen Zoltán, Vlahovits Edit és Oroszy Csaba (Fotó: Reichardt Gabriella)

 


A film narrátora Huller Ákos, a zenei aláfestés a Savaria Szimfonikus Zenekar érdeme, a Lépj be az időtlen titkok kapuján! szlogen pedig az alkotók ajándéka a múzeumnak. A korszak- és arculatváltást jelzi a múzeum új logója, a város öt pontjára tervezett tájékoztató tábla, a múzeumi dolgozók új egyenruhája, de a négy (magyar, angol, német, cseh) nyelven elkészített szórólap is. 

A külső mellett a belső megújulás is nagyon fontos, és bár az önállósodás apropóján készültek „kötelező” tervek és stratégiák, a múzeum csapata e kényszer nélkül is fontosnak tartotta rögzíteni a célt és az ahhoz vezető utat. Mert a sárváriak úgy gondolják, minden adott ahhoz, hogy a Nádasdy Ferenc Múzeum a régió legfontosabb ilyen jellegű intézményévé váljon. 

– Egy múzeum esetében a rábízott műtárgyak megóvása, a gyűjtemények fejlesztése fontos feladat, ennek érdekében minden pályázati lehetőséget megragadunk. Most is folyamatban van a huszárgyűjtemény ezüstjeinek (fegyverek, kupák) tisztítása, és az egyenruhák rendbetételéhez szükséges összegre is pályáztunk.

Megújult a térképgyűjtemény, a honlapunk, felújítottuk a fogadóhelyiséget, tudományos tevékenységünk fontos állomásaként kiadunk egy a 18-19. századi császári-királyi huszárezredek tisztikarának életrajzaival foglalkozó PhD-dolgozatot. És ami a legfontosabb: 48 millió forintra pályáztunk az állandó kiállítás megújításához – sorolja a terveket az igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!