Sport

2006.07.04. 02:28

Németh második, Ozorai harmadik

Két helyszínen bonyolították le az idei gymnasiadét. Vas megyéből tornászok és atléták képviselhették a vasi színeket; előbbiek - mint már beszámoltun ...

Mórocz Zsolt

Két helyszínen bonyolították le az idei gymnasiadét. Vas megyéből tornászok és atléták képviselhették a vasi színeket; előbbiek - mint már beszámoltunk róla - athéni versenyükön csapatban hatodikok lettek, s Gombás Laura egy bronzot is szerzett.

A Dobó SE két versenyzője, Németh Eszter és Ozorai Jenny - Németh Pál és Né-meth László tanítványai - kalapácsvetésben indultak. Eredetileg a döntőbe várta őket a mesteredző; a mezőny azonban nem volt olyan nagy, hogy külön kvalifikációt rendezzenek. Így hát egyből a minél jobb helyezésre törtek. Eszter első kísérletére élete második legjobb eredményével rukkolt ki - tíz centivel maradt el egyéni csúcsától -, az 54,26 méterrel megszerezte az ezüstérmet a görög Papadopoulou (54,92 m) mögött. A kalapácsvetéssel csak néhány hónapja foglalkozó - addig inkább diszkoszvető -, szintén 16 éves Jenny ugyan jócskán elmaradt a legjobbjától, de az első sorozatbeli 50,45 méterrel el tudta csípni a harmadik helyet, és így ő is dobogóra állhatott Szaloni-kiben.

Ezek is érdekelhetik