Sport

2010.10.07. 02:24

Az eső ellenére jókedvű tanulók - Eredményekkel fríssitve

Ostffyasszonyfa - Az eső ellenére jókedvűen vettek részt tegnap a tanulók a Batthyány-kupa, aradi vértanúk emlékversenyen és megyei diáksportnapon.

Vastag Nándor

- A gyerekekkel, a tanárokkal és a szülőkkel együtt 22 iskolából közel ezren érkeztek a diáksportnapra - mondta a Vas Megyei Sportigazgatóság vezetője, dr. Varga Zoltán. - Ilyen rossz időnk még nem volt, de a mosolyt nem fagyasztotta az arcokra. A diákok jól érezték magukat a versenyeken - csak a görkorcsolyázást kellett elhagynunk, mert balesetveszélyes lett volna. Nagyon népszerűnek bizonyult a streetball, a lengőteke, a kispályás foci, az íjászat is, és mivel egyúttal hősökre emlékeztünk, így minden órában hagosbemondón felolvastuk az aradi 13 vértanú nevét.

A megyei diáksportnap a nemzetközi gokartbajnokságokban vitézkedő nyolcesztendős Havasi József autós bemutatójával ért véget a Pannónia-ringen, melynek vezetése évről-évre térítésmentesen biztosítja a pálya használatát.

Eredmények. Kerékpár, 1-2. osztály, fiú: 1. Pilisz Ákos (Béri Balog, Kőszeg), 2. Gönczöl Mátyás, 3. Vincze Gábor, 4. Tóth Patrik, 5. Varga Csaba (mind Bő). Lány: 1. Kovács Virág, 2. Németh Alexandra, 3. Kajtár Ágnes (mindhárom Bő), 4. Kovács Ágnes (Ostffyasszonyfa), 5. Kiss Virág (Ostffyasszonyfa). 3-4. osztály, fiú: 1. Molnár Gábor, 2. Molnár Ádám, 3. Verrasztó Péter (mindhárom Zrínyi), 4. Takács Patrik (Csákánydoroszló), 5. Laki Dominik (Ostffyasszonyfa), 6. Ekler Bendegúz (Gothard). Lány: 1. Varga Virág (Zrínyi), 2. Pilisz Réka (Béri Balog), 3. Dancsecs Boglárka, 4. Veszprémi Lilen, 5. Pánczél Dorina (mindhárom Zrínyi), 6. Köbli Petra (Csákánydoroszló). 5-6. osztály, fiú: 1. Dávid Szilveszter (Csákánydoroszló), 2. Sárközi Dominik (Béri Balog), 3. Horváth Dávid (Bő), 4. Horváth Attila (Csákánydoroszló), 5. Koronczai Erik (Répcelak), 6. Pataki László (Gothard). Lány: 1. Farkas Réka (Somogyi, Körmend), 2. Sinka Dóra (Csákánydoroszló), 3. Pósfalvi Fanni (Paragvári), 4. Kiss Daniella (Répcelak), 5. Papp Melinda (Ostffyasszonyfa), 6. Krasznai Karina (Ostffyasszonyfa). 7-8. osztály, fiú: 1. Mosolits Bálint (Csákánydoroszló), 2. Hernáth Kornél (Gothard), 3. Márton László (Csákánydoroszló), 4. Kaposi Bence (Gothard), 5. Márton Ádám (Csákánydoroszló), 6. Péter Martin (Csákánydoroszló). Lány: 1. Baráth Noémi (Zrínyi), 2. Sárközi Rebeka (Béri Balog), 3. Puskás Petra (Csákánydoroszló), 4. Varga Evelin (Jánosháza), 5. Kovács Réka (Csákánydoroszló), 6. Varga Vivien (Répcelak).

Futás. 1-2. osztály, fiú: 1. Auer Ákos (Zrínyi), 2. Babócsi Balázs (Gyöngyösfalu), 3. Hegyi Krisztián (Zrínyi), 4. Horváth Márkó (Zrínyi), 5. Bíró Bálint (Rábapaty), 6. Kovács Máté (Gyöngyösfalu). Lány: 1. Hanák Rebeka (Béri Balog), 2. Dancsecs Boglárka (Zrínyi), 3. Kis Vanessza (Gothard), 4. Vörös Dorka (Gyöngyösfalu), 5. Fábián Viktória (Béri Balog), 6. Horváth Binka (Celldömölk-Alsósági). 3-4. osztály, fiú: 1. Szuák Ákos (Zrínyi), 2. Nemes Bálint (Béri Balog), 3. Keresztes Krisztián (Béri Balog), 4. Harkány Dominik (Celldömölk-Alsósági), 5. Szekér Ádám (Gothard), 6. Tóth Olivér (Zrínyi). Lány: 1. Csizmazia Adél (Horvátzsidány), 2. Horváth Eszter (Kemenesmagasi), 3. Varga Virág, 4. Páncél Dorina, 5. Horváth Evelin, 6. Pósfalvi Dalma (mind Zrínyi). 5-6. osztály, fiú: 1. Németh Dániel (Béri Balog), 2. Molnár Tamás (Kemenesmagasi), 3. Dávid Szilveszter (Csákánydoroszló), 4. Horváth Erik (Kemenesmagasi), 5. Köbli Soma (Zrínyi), 6. Krancz Ákos (Gyönygösfalu). Lány: 1. Purgai Barbara, 2. Németh Anna, 3. Szabó Kitti (mindhárom Zrínyi), 4. Farkas Réka (Somogyi), 5. Peitli Viktória (Zrínyi), 6. Gyurasits Fanny (Zrínyi). 7-8. osztály, fiú: 1. Joó Ádám (Dési), 2. Martin Dániel (Gyöngyösfalu), 3. Varga Roland (Gyöngyösfalu), 4. Czigány Krisztián (Jánosháza), 5. Ambrus Adrián (Gyöngyösfalu), 6. Varga Márk (Boba). Lány: 1. Szecsődi Vivien (Zrínyi), 2. Pálfi Nikolett (Béri Balog), 3. Bolfán Nikolett (Zrínyi), 4. Bokor Laura (Zrínyi), 5. Kovács Réka (Jánosháza), 6. Sipos Boglárka (Reguly).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!