Sport

2013.02.17. 15:47

Féltucatot kapott a Viktória

Női felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a tartalékos Viktória 6-2-es vereséget szenvedett az osztrák bajnok Neulenbach együttesétől. Csak az első 45 percben állták a sarat a vasiak.

Pum András

A szombathelyi csapatból Nagy Dóra térdsérülés, Bokányi bokaszalag-szakadás, Marsai és Tóth Alexandra betegség, míg Krenács munkahelyi elfoglaltság miatt nem állt Iszak Gábor rendelkezésére. A vendégek osztrák válogatottjaik nélkül érkeztek, ugyanakkor jónéhány légiós is szerepelt soraikban. A Neulenbach komoly játékerőt képvisel, tavaly megnyerte a bajnokságot és az idén is az első helyen áll, ráadásul a Bajnokok Ligájában is vitézkedik még.

Sipos Lilla: gól és gólpassz a Neulenbach elen. Fotó: Unger Tamás

Egy szöglet után már az első percben megszerezték a vezetést a vendégek, a vasiaknak tíz perc kellett, mire felvették a ritmust. Ezt követően viszont kifejezetten jó iramú mérkőzést láthattak a nézők, a magyarok elsősorban kontrákból veszélyeztettek. A 35. percben Sipos balról, kissé kiszorított helyzetből, tíz méterről a jobb sarokba lőtt (1-1). Szünet után a Neulenbach egyszerűen átszaladt a Viktória középpályás-során, és miután így a védelemre dupla teher hárult, futószalagon lőtte a gólokat. A 75. percben, 1-5 után szépítettek a szombathelyiek: Sipos bal oldali beadását Horváth négy méterről fejelte a hálóba.

- Az első félideji játékunkkal elégedett voltam, szünet után viszont látszott, hogy fizikálisan és játékban is előbbre tart nálunk az osztrák csapat - értékelt Iszak Gábor, a Viktória vezetőedzője.

A vasiak legközelebb kedd délután öt órakor a büki műfüvön az egyik helyi utánpótlás-csapat ellen játszanak.

Viktória-Trend Optika FC - Neulenbach 2-6 (1-1)

Bük, 30 néző, műfű, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Kártyás.

Viktória: Horváth B. (Földes) - Harsányi (Csidei), Ferencsik, Tóth E., Tischler - Soós, Megyeri, Vörös - Horváth L., Széles, Sipos. Edző: Iszak Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!