Sport

2014.02.26. 19:50

Magyar Nagydíj: három olimpiai bajnok is indul

Szombathely - Idén már tizenegyedszer ad otthont Szombathely városa a Birkózó Magyar Nagydíjnak. A nemzetközi kötöttfogású viadalt szombaton és vasárnap bonyolítják le az Arena Savariában.

Horváth Erika

A szombathelyi birkózó Magyar Nagydíj Polyák Imre emlékverseny hagyományosan az év második kötötfogású Golden Grand Prix-versenye a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) versenynaptárában. Az elsőt januárban Oroszországban rendezték, ahol 196-an léptek szőnyegre, de abból 134 orosz versenyző volt. A hétvégére ugyan „csak" mintegy 150 birkózót várnak, de a mezőny jóval színesebb és erősebb lesz – hangzott el a hétvégi esemény szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a Magyar Birkózó Szövetséget dr. Hegedüs Csaba elnök és Gáspár Tamás igazgató, a házigazda Szombathely városát dr. Puskás Tivadar polgármester, a lebonyolításért felelős Pannonsport Kft-t pedig Kalmár Attila ügyvezető igazgató képviselte.

Lőrincz Tamás (kékben) tavaly első lett a Magyar Nagydíj 66 kg-os kategóriájában. Olimpiai ezüstérmesünk vasárnap az új, 71 kilogrammos súlycsoportban mutatkozik be. Fotó: Unger Tamás

A 25 bejelentkezett országból számos klasszis is érkezik. Itt lesz a világ jelenlegi legerősebb kötöttfogású válogatottja, az iráni – mindhárom londoni olimpiai bajnokával, Szorjan Reihanpurral (55 kg), Omid Noruzival (60 kg) és Gaszem Rezaeivel (96 kg), valamint két világbajnokával. Velük együtt három olimpiai, hat világ- és nyolc kontinentális bajnok lép majd színre az Arena Savariában. Tíz ország birkózói már február 17-e óta Tatán edzőtáboroznak. Ami a magyarokat illeti, Struhács György szövetségi kapitány mind a nyolc súlycsoportban két-két birkózót jelölt a válogatottba. A 96 kg 2009-es világbajnokán, a vállsérüléssel bajlódó Kiss Balázson kívül mindenki itt lesz az élmezőnyből, többek között az olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás, az olimpiai és vb-bronzérmes Módos Péter, a tavalyi budapesti vb-n harmadik Lőrincz Viktor, az Európa-bajnok Bácsi Péter és csapat doyenje, a 39 esztendős, ötszörös vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály is.

Tavaly, miután eldőlt, hogy a birkózás maradhat az olimpiai programban, a FILA új súlyhatárokat vezetett be. Az eddigi hét helyett nyolc súlycsoport van, ebből hat, az 59, a 66, a 75, a 85, a 98 és a 130 kg olimpiai, kettő, a 71 és a 80 kg nem, de vb-ken, kontinensviadalokon szerepelnek – ahogy a Magyar Nagydíjon is. Volt néhány szabálymódosítás is. A legfontosabbak: a kétperces menetek helyett 2x3 perc a mérkőzésidő. Így nem a menetek megnyerése, hanem a versenyzők által a mérkőzés során szerzett összes pont dönt. Megszűnt a kötöttfogásra eddig jellemző kötelező térdelő helyzet. Az ellenfél dönt, hogy a megintett versenyzőt leküldjék-e.

Idén is rendeznek kísérőversenyt, amelyen a Haladás VSE eredményes szabadfogású műhelyének legjobbjai szerepelhetnek szombaton két súlycsoportban. A 74 kg-ban az olimpiai és vb-bronzérmes, Eb-második Hatos Gábor, valamint Molnár Bálint, a 86-ban a vb-bronzérmes ifj. Veréb István és Ligeti Richárd lesz a hazai résztvevő. Mivel a 125 kg-os súlycsoportban nem lesz szabadfogású verseny, Ligeti Dániel a kötöttfogású GP-n 130-ban próbál szerencsét.

Pénteken megkezdik a nagy és kis csarnok berendezését. A versenyek szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődnek. Az éremcsatákat szombaton 18, vasárnap 13 órától rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!