Sport

2014.10.09. 18:43

Új poszton, új reményekkel Dénes Dorka

A nyáron a Budapest Honvédtól a Viktória-Trend Optikához igazolt háromszoros válogatott labdarúgó, Dénes Dorka merőben új poszton szerepel új csapatában.

Pum András

A 22 esztendős Dénes Dorka a tavalyi bajnokságban kiesett Budapest Honvédtól érkezett a Viktóriához. Csapata búcsúja ellenére a fiatal, tehetséges futballista jó szezont produkált, több ajánlatot is kapott, amelyek közül végül a Viktóriáét választotta. A váltást sem ő, sem új csapata nem bánta meg.

- A fejlődésem érdekében és azért, hogy változatlanul legyen esélyem a válogatottságra, mindenképpen az NB I-ben akartam futballozni - tudtuk meg Dénes Dorkától. - A szlovák bajnokcsapattól, az NB II-es Monortól és a Viktóriától kaptam komoly ajánlatot. Nem sokat vacilláltam, amikor a Viktóriát választottam. Kicsi korom óta kötődöm a klubhoz, a tíz évvel ezelőtti bajnokcsapat tagjaira felnéztem, példák voltak nekem. Igaz, amikor nyáron elkezdtünk edzeni új közegbe kerültem, de a lányok közül azért sokakat ismertek - Marsai Nikit például tíz éves korunk óta, Az elején azért szokatlan volt minden, és amikor csak lehetett, siettem haza Budapestre, de most már egyre több időt töltök Szombathelyen is. Teljesen nem tudtam ideköltözni, maradtak Pesten feladataim, utolsó éves vagyok a Kodolányi főiskola angol szakán. De, azért sokat, hetente négy-öt napot itt vagyok már, és ahogy mondtam, egyre többet. A csapattársak az első pillanattól kezdve el-, illetve befogadtak, bár egészen más poszton játszom a Viktóriában, mint korábbi csapataimban, a felkészülési meccseken jól is ment a játék, csak a gólok hiányoztak. Miután kicsi korom óta olyan poszton játszottam, ahol gólokat vártak tőlem, volt is hiányérzetem, és ezért is örültem, hogy a legutóbbi két meccsen sikerült gólokat rúgnom.

Dénes Dorka (labdával) új csapatában új poszton futballozik. Fotó: Unger Tamás

- Természetesen a legfontosabb a csapat eredményessége, tudom, hogy az előkészítés, a gólpassz ugyanolyan fontos, de azért aki focizott, az tudja, a gól, az gól - folytatta Dénes Dorka. - Tudom, hogy számos dologban javulnom kell még, a fejjátékom finoman szólva nem az igazi és fizikálisan is erősödnöm kell, bár ebben talán máris előbbre tudtam lépni. Hiszek benne, hogy a balszerencsés bajnoki rajt után a csapat is egyre jobb lesz. Nem szabad elfelejteni, az NB I-es mezőnyben most a Viktóriának van a legtöbb fiatal játékosa, én huszonkét évesen lassan "öregnek" számítok. A jövő szerintem a miénk, most már csak az kellene, hogy a jelen is az legyen: mindent megteszünk, hogy bekerüljön a Viktória a felsőházba, ha pedig ez sikerül, akkor éremért játszhatunk majd.


- Jó képességű, kiváló mentalitású , a közösséghez remekül alkalmazkodó játékossal erősödtünk, akit a lányok hamar befogadtak. Dorka a legszorgalmasabbak közé tartozik az edzéseken. A gólhelyzeteknél feltűnően átgondolt, intelligens döntéseket hoz, védekezésben és a jobb láb rúgótechnikájában kell még fejlődnie - jellemezte játékosát Mitterstiller Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!