Sport

2015.06.17. 13:00

Remekül bokszoltak a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó SE sportolói

Körkép - Remekül teljesítettek a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó SE sportolói az elmúlt napok versenyein.

Tóth Gábor

Egerben rendezték a serdülő és junior korosztály részére kiírt 65. Bornemissza Gergely ökölvívó emlékversenyt. A rangos, három napos erőpróbán 51 egyesület 210 sportolója vett részt. A vasi színeket a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó SE serdülőkorú, 56 kilós bunyósa, Radics Béla képviselte. Az egri torna egyben a válogató egyik állomása is volt a szeptemberi, oroszországi schoolboy, vagyis serdülő Európa-bajnokságra. Radics Béla remekül teljesített, a negyeddöntőben már az első menetben feladásra kényszerítette érdi ellenfelét, míg az elődöntőben a második menet közepéig felőrölte miskolci riválisát. A döntőben is nagy iramot diktált, ugyanakkor technikás, érett bokszot produkált, végül egyhangú pontozással győzte le mohácsi ellenfelét – és végzett az első helyen.

Radics Béla megnyerte a Bornemissza emlékversenyt. Fotó: Fitt-Box Ökölvívó SE

Budapesten rendezték meg a női válogatót (minden korosztályban), amelyen a kőszegiektől Finesz Kamilla és Lakotár Hanna vett részt – Hámori Lucának nem volt ellenfele. Mindketten jól teljesítettek, az első helyen végeztek csoportjukban. Finesz Kamilla vélhetően ott lehet a junior Európa-bajnokságon (augusztus, Keszthely).

A szintén kőszegi Bugyik Imre (81 kg) a felnőtt válogatott tagjaként Romániában szerepelt. Az első napon egyhangú pontozással verte román ellenfelét, majd másnap a döntőben 2-1 arányban maradt alul egy sokat szabálytalankodó, szintén román riválissal szemben, így értékes ezüstéremmel tért haza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!