Sport

2016.05.17. 15:15

Szenior csapat vb két vasi teniszezővel - A 10. helyen zárt a +40-es magyar válogatott

Umag - Szép eredménnyel tért haza a horvátországi szenior tenisz csapat világbajnokságról a magyar válogatott.

Tóth Gábor

A hatnapos erőpróbán a magyar szövetség ajánlásával háromfős válogatott vett részt. A volt Davis Kupa-játékos Kisgyörgy Gergely mellett a Kőszegi SE két teniszezője, Lipták János és Szabó Tamás alkotta a nemzeti csapatot. A trió a +40-es korosztályban tette próbára a tudását, 20 együttes nevezett ebben a kategóriában - rajtuk kívül egyébként nem indult magyar csapat egyetlen korosztályban sem.

A magyar szenior (+40) teniszválogatott. Balról Szabó Tamás, Lipták János és Kisgyörgy Gergely - szép eredményt értek el. Fotó: Magyar Tenisz Szövetség

A Kisgyörgy, Lipták, Szabó hármas a csoportmérkőzéseket az angolok elleni 2-1-es vereséggel kezdte, majd Törökországot 3-0-ra megverte. Így csoportmásodikként a 7-12. helyért játszhatott tovább. A folytatásban Litvániát 2-1-re legyűrte, aztán az USA gárdájától, végül Ausztráliától is 2-1-re kapott ki nagy csatában. Így a 2016-os szenior csapat világbajnokságot a 10. helyen zárta.

- Igyekeztünk helytállni, magunk is úgy érezzük, a visszajelzések is azt sejtetik, hogy ez sikerült is - fogalmazott Szabó Tamás. - Rendkívül jól szervezett tornán vettünk részt, volt profi, ATP-tornákon szereplő játékosok ellen léptünk pályára. Az eredményünk önmagáért beszél, a 10. pozíciónk a legjobb helyezés, amit valaha elért a magyar szenior válogatott a csapatvilágbajnokságon. Nincs hiányérzet bennünk, igaz, kis szerencsével akár szebb eredménnyel is zárhattunk volna, több mérkőzésen is nüanszok döntöttek - és nekünk egyszer sem volt szerencsénk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!