Sport

2017.02.20. 19:46

Csillagok között - Gálára készül a szombathelyi műhely

Szombathely - Látványos gálára készülnek a szombathelyi tornászok. Szombaton a szakosztály fennállásának 25 éves évfordulóját ünneplik, illetve kiválóságukat, Csillag Tündét, aki lezárta hosszú, eredményes sportolói pályafutását, és edzőként dolgozik tovább.

Horváth Erika

Kettős ünnepre készülünk - vezette fel a hétfői sajtótájékoztatón a szombati tornászgálát dr. Puskás Tivadar, a város polgármestere. - Szombathely egyik sikersportága a torna. A 25 éves szakosztályból 15 válogatott tornász került ki, köztük Csillag Tünde. Aki versenyzőként is példakép tudott lenni a fiatalok számára, és bizonyára az lesz edzői pályafutása során is. A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt negyedszázadban mindvégig támogatta ezt az értékes műhelyt. Számokkal is illusztrálta a fejlődést: annak idején a főiskola 200 négyzetméteres tornatermében kezdte a munkát Rácz Gábor és Vizer Erzsébet, később a MÁV Szelestey utcai termében 300 négyzetméteren már felállított szereken dolgozhattak. Következett a Haladás munkacsarnoka 600, annak lebontása után pedig a mostani - végleges - helyük az Arborétum Sportcentrumban, ahol minden igényt kielégítő körülmények között 800 négyzetméteren készülhetnek.

Csillag Tünde edzőivel, Rácz Gáborral és Vizer Erzsébettel az elmúlt 25 évet felidéző tablók előtt Fotó: Unger Tamás

Rácz Róbert, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az önkormányzat jóvoltából a nagy rendezvények sorába emelt és támogatott Csillag-gála szervezése célegyenesébe ért, minden készen áll a kétórás, látványos showműsorra. Vizer Erzsébet edző, szakosztályvezető nem árult el mindent, lesznek meglepetésprodukciók is. A tornászcsalád apraja-nagyja, mintegy 120-an mutatják be tudásukat az élsportolóktól az óvodásokon, iskolásokon át a szabadidős tornászokig. Lesz gerendashow, macska-egér harc a korláton, air track és gumiasztal-bemutató élő dobzenére, égő dobverőkkel. Sztárvendégnek az olimpiai bajnok Berki Krisztiánt hívták meg, de januárban kiderült, hogy az olimpiai kvalikációs sorozatba tartozó melbourne-i világkupa miatt nem tud eljönni. Itt lesz viszont Csillag Tündi két válogatott pályatársa, Divéky Luca és Al-Salty Dália is. A szakosztály jelenlegi válogatottja, Dévai Boglárka az idei Európa-bajnokságra készülő új ugrását mutatja majd be. A zárószám Csillag Tündéé lesz - aki utoljára lép közönség elé kedvenc szerén, talajon. Nem versenygyakorlattal, hanem az elmúlt 20 évét összegző koreográfiával.

Meghatottan - és meghatóan - nyilatkozott Csillag Tünde, aki kivételesen hosszú, 20 esztendős pályafutást tudhat maga mögött. Örökre beírta magát a torna nemzetközi szabálykönyvébe egy eredeti elemmel; 41-szeres válogatott, három világ- és hét Európa-bajnokságon, 13 világkupán vehetett részt. A 2011-es Eb-n talajon nyolcadik lett.

- Sok hullámvölgy is volt a pályafutásom során, sok rossz élmény is, de több a jó. A tornászok között mindig jól éreztem magam, most is az a második családom. Megtiszteltetés, hogy az edzőim, Vizer Erzsébet és Rácz Gábor rólam nevezték el a gálát. Tisztelem őket azért, hogy végigvitték ezt a 25 évet, és megmutatták az az utat, amin mennem kell. Nélkülük nem ülhetnék most itt. És nagyon büszke vagyok arra is, hogy pályafutásom csúcsát velük élhettem meg.

A Csillag-gálát szombaton 18 órától rendezik meg az Arena Savariában, a mintegy kétórás látványos programot ingyenesen lehet megtekinteni - összegzett Rácz Gábor, a sportiskola szakmai vezetője. - Aki támogatni akarja és tudja a szakosztály további működését, az adománygyűjtő dobozba helyezheti el hozzájárulását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!