Sport

2006.07.24. 02:29

Elszalasztott lehetőség

Kőszeg (tg) - Második idényét töltötte az OB I-es teniszbajnokságban a Kőszegi SE. Az alapszakaszban remeklő együttes a rájátszásban megtorpant, így be kellett érnie a negyedik hellyel.

Mórocz Zsolt

Tavaly újoncként nem tudták beverekedni magukat a felsőházba a kőszegi teniszezők, az ötödik helyen zártak. Idén egyértelmű célként a legjobb négy közé jutást jelölte ki a szakmai stáb. Ennek megfelelően az alapszakaszban remek játékot nyújtottak a vasiak. Csoportjukban 81-re ütötték ki a Pécs 2000 gárdáját, 90-ra gázolták el a BSE-t, végül 72-re verték a Vasas-Matc Point együttesét. Tehát veretlenül nyerték a csoportjukat, és jutottak a nyolccsapatos bajnokság felsőházi rájátszásába, a legjobb négy közé. Itt azonban megakadt a lendület, az addig veretlen Kőszeg egyetlen ellenfelével sem bírt. A Vasas visszavágott, 63-ra nyert, a folytatásban pedig a székesfehérvári Honvéd Szondi SE és a Budaörs egyaránt 63 arányban bizonyult jobbnak. A Kőszeg tehát a negyedik helyen zárt, harmadik a Honvéd, második a Vasas lett, a bajnokságot pedig a Budaörs nyerte. A kőszegi fiúk a célkitűzést teljesítették tehát, de ha a rájátszásban csupán egy győzelmet is szereznek, éremmel zárták volna a bajnokságot. Elszalasztották ezt a lehetőséget.

- Bár az előzetesen kitűzött célt teljesítettük, mégsem lehetek maradéktalanul elégedett - fogalmazott Koltay Árpád csapatvezető. - A sorsolásnál kedvező csoportba, a gyengébb négyesbe kerültünk, volt sanszunk a rájátszásban is, óriási lehetőségünk volt megcsípni egy dobogós helyet. Nem tudom, hogy legközelebb mikor vághatunk neki a rájátszásnak ilyen kedvező pozícióból. Osztrák vendégjátékosunk, Stefan Hirn, és Enyedi János teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem, nekik a rájátszásban sem remegett meg a kezük, nagy formában teniszezték végig a bajnokságot. Uzonyi Péter, Devecseri Olivér, Maitz Pál, Szele Mihály átlagot nyújtott, hozták a nyerhető meccseket, de a bravúr elmaradt a részükről, sajnos semmi plusz nem volt a játékukban - ez természetesen rám is érvényes. A csapatot együtt tudjuk tartani, sőt, ha minden jól megy, a 18 éves Kiss Ákos Bence személyében jövőre egy újabb tehetséges fiatallal erősödünk is. Idén különböző okok miatt nem számíthattunk Simon Róbert és Kenéz Csaba játékára sem, talán idővel ezeket a problémákat is sikerül orvosolni. Zárszóként azt azért szeretném megjegyezni, hogy tavaly még a kiesés ellen küzdött a csapatunk, idén pedig már éremért harcoltunk. Azt tehát nem lehet mondani, hogy nem fejlődtünk. Jövőre még feljebb kell lépnünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!