2014.07.05. 10:12
Foci vb 2014 - David Luiz belsője
Már megint történt a vébén valami különleges, csak a magyar szakértőknek nem tűnt fel, pedig a történelem betette a lábát David Luiz belsőjébe, hogy orbitális képzavarral indítsunk.
Ha valaki nem látta volna, annak rövid leírás: a belső védő (akiben egyébként egy csatár lakozik, csak mesterei tudatosan elfojtják) odaállt egy szabadrúgáshoz, és olyan 28-ról olyan ívben rúgta be a kapuba, amilyen tulajdonképpen nincs is. A labda előbb elindult a Mars irányába, jobb esetben a ZS-szektorban landolt volna, majd hirtelen megtört a röppályája és becsapódott a felső sarokba – amúgy addigra a Föld középpontja fele tartott.
Ilyent ember még nem rúgott, ha Roberto Carlos kiflije fizikailag igazolható fenomén volt, akkor ez a lövés parajelenség, David Luiz pedig maga Mulder ügynök, vagy földönkívüli, esetleg valami régóta rejtőzködő alakváltó faj képviselője – utóbbira hajzata alapján is gyanakodhatunk.
De van itt más is: kikockázták az elrúgás pillanatát, a védőnek vagy rongylába van, vagy a csontszerkezete teljesen rugalmas (mondom, egyszer még látjuk a True Blood-ban), ugyanis úgy kifordította a belsőjét, hogy az normál, földi esetben szalag- és izomszakadás kombó bokától combig.
Ezzel persze nincs vége a történetnek, aki már végzett el távoli szabadrúgást, az tudja, az erős lövéshez viszonylag kevés felület alkalmas a lábfejen. Konkrétan szóba jöhet a külső, ám ha nem vagyunk brazil bekkek, akkor könnyen szögletzászlót lőhetünk. Ott van még a leszorított lábfej, csak arra kell ügyelni, ne műholdakra célozzunk, illetve még véletlenül se rúgjuk tökön a labdát, mert akkor leeresztett guminyúlként körülbelül tíz méter megtétele után megáll és kimúlik a füvön.
(Az amerikai futballban egészen addig falusi módon csőrözték a lehetetlen formájú játékszerüket, amíg meg nem érkezett egy 56-os magyar futballista, bizonyos Gogolák, és azt nem mondta a helyieknek, drágaságos öcséim, szerintetek mire való a teli rüszt?)
Marad a bazi nagy rúgáshoz a rüszt (a lábfej belső, elülső része), ennek Beckham volt a nagymestere. Itt vannak még olyan finomságok, hogy kellő gyakorlással, a nagy lábujj alatti, kicsit kiálló (ennek mértéke egyedi) csonttal megküldött labda hajlamos olyan pályára indulni, hogy a kapusok lemondó legyintéssel nyugtázzák, na, ez lement a susnyásba mellé, ám de a lövés csak visszakapaszkodik, és sunyi módon becsapódik a kapufát érintve.
Nyilván megint fizika, de senkinél nincs a pályán szögmérő, szinusz meg kotangens, hogy ezt számolgassa.
Viszont a belső alapon alkalmatlan a bombagólokra – hacsak nem rakjuk bele a csülköt valami izomlövésbe, de ott alapon megvan az energia, nem magunk adjuk hozzá. Kifordított lábfejjel ritkán és viszonylag közelről szokás lőni, amikor nem kell a kraft csak az ész, mert az a felület a passzhoz alakult az evolúció során. Oké, gurítani is lehet vele, de az tuti, hogy eddig senki nem képzett lába alsó részéből golfütőt, hogy aztán elemi erővel, tört pályán zúzzon be a felsőbe egy szabadrúgást.
Kapushiba, mondta a magyar szakértő.
Historikus és mágikus pillanat, gondolta a futballhoz mit sem értő jegyzetíró és megállapította, Costa Ricában van remény, itthon nincs, valamikor volt, de már soha nem lesz talán.
