Szombathely

2011.01.19. 07:39

Világszenzáció: interneten keresztül is irányítható a robotautó

A világon egyedülálló robotot fejlesztett ki két szombathelyi gimnazista kutató, Orosz Ádám és Mérő László. Az autót egy időben többen is tudják irányítani az interneten keresztül.

Greiner-Csapó Júlia

-  Mérő Lászlóval egy csillagászati táborban ismerkedtünk meg, még hatodik osztályos koromban. Számtalan ötletünk volt, amit meg szerettünk volna valósítani, köztük egy "mindent tudó" autót is - mondta  Orosz Ádám, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tizenegyedik osztályos tanulója. - A kisautót saját kezűleg készítettük el. Egy alvázra építettük fel, és nagyméretű kerekekkel láttuk el, hogy terepjáróként is működhessen. A kocsi elején található egy kamera is, amely két tengelyen mozog. A könnyebb tárgyak felemeléséhez egy kamerával felszerelt robotkart építettünk az autóra. A két kamera segítségével nemcsak az autó környezetét láthatja a vezérlő, hanem azt is, amit meg akar fogni a robotkarral.

- A kocsi interneten keresztül vezérelhető, így akár a világ másik pontjáról kapott feladatokat is végre tudja hajtani - mondta Mérő László. - Használhatják az ember számára veszélyes helyek felkutatásához, expedíciókhoz, civilizációs katasztrófáknál, vagy az orvostudományban.

- A kocsit nyolc motor hajtja. Az áramellátásról három zselés akkumulátor gondoskodik. A kocsi bekapcsolása és a rajta lévő netbook internetes csatlakozása után el kell indítani a kliens programot. Ezután a világ bármely pontjáról egy felhasználónév és egy jelszó segítségével vezérelhető - mondta Orosz Ádám.

Az innováció abban rejlik, hogy az autó mozgatását (előre-hátra, illetve jobbra-balra irányítását, és a sebességét) a kamerát és a robotkart egy ember és több ember is irányíthatja. Ugyanis a kocsi képességeit úgy lehet a legjobban kihasználni, ha a fent említett funkciók szét vannak osztva.

- Ennek a megosztásnak a gyakorlati haszna, hogy kiküszöböli a leggyengébb láncszemet, az embert - mondta Ádám. - Szeretnénk tovább fejleszteni az autót, például szenzorokkal felszerelni.

Ezek is érdekelhetik