2011.09.14. 02:28
Fürdőben is fellépett a tápláni fúvószenekar
A fellépések mellett tábor is színesítette ezen a nyáron a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar tagjainak életét. Persze, a hangszereket mindenhova vitték magukkal.
Nagy lendülettel készültek a fiatalok a július végén, a Szentgotthárdi Történelmi Napok keretében megrendezett fúvószenekari találkozóra. A zenés utcai felvonuláson és a közös koncerten Szombathely, Letenye, Körmend és Szentgotthárd fúvósaival együtt léptek közönség elé.
A hangulatos este után a muzsikusok gondolatai már a várva várt zenetábor körül forogtak. A helyszín a Ság-hegy lábánál fekvő kis falu: Kemeneskápolna volt. A tábor jó alkalom volt rá, hogy a zenészek közelebb kerüljenek tanáraikhoz, Csárics Sándorhoz, Sárváry Lászlóhoz, Kovács Imréhez, és természetesen karnagyukhoz, Janászek Ferenchez. Bertók Ádám kreativitásával, építő játékokkal tette emlékezetessé az együtt töltött órákat.
A táborban a reggeli stílusosan trombitás ébresztővel indult, majd szólampróbákkal folytatódott. Délutánonként a megye különböző strandjaira - Sárvárra, Celldömölkre, Borgátára látogattak a fiatalok, ám nem megmártózni, hanem azért, hogy vidám muzsikájukkal még jobb kedvre derítsék a fürdőzőket.
- Visszagondolva a tábori napokra, azt gondolom, hogy mi, akik ott voltunk, egy nagy család vagyunk - magyarázta Tornai Katinka. - A szereteten túl, melyet egymástól kapunk, és amely alapjait jelenti az együttesnek, elindultunk az önállósodáshoz vezető, talán most még rögösnek tűnő úton. Létszámunk emelkedésével karmesterünk felelőssége is is megnőtt, s már kevésnek bizonyult egy-két felnőtt óvó tekinetete. Ezért mi, idősebb tagok próbáltunk könnyíteni a Feri bácsi, és az anyukák vállára nehezedő terheken - tette hozzá Katinka.