Nyílt óra Németh Gyöngyi művészeti iskolás tanítványaival

A Reményik iskolában az idén – színjáték, kézműves és néptánc tanszakkal – útnak indított művészeti alapiskola vezetője, Németh Gyöngyi drámapedagógus tanárkollégáit hívta meg arra a nyílt órára, amely a tanítási dráma működésébe, működtetésébe engedett bepillantást egy foglalkozás erejéig az evangélikus templom közösségi termében. A tanítási dráma akár osztályfőnöki órákon is jól hasznosítható, természetesen csakis a megfelelő felkészültségű drámapedagógus vezetésével. A tanítási dráma már kisiskolás kortól alkalmazható.

Németh Gyöngyi mindenekelőtt világos definíciókkal látja el a hallgatóságot. Bár a nyílt órán óhatatlanul létrejön a néző-játszó személy viszony; vagyis kicsit olyan, mintha előadást néznénk, a tanítási dráma nem „nézésre" való. Akkor mire? A tanítási dráma „olyan csoportos játéktevékenység, amelyben a résztvevők a tanárral közösen képzeletbeli világot építenek fel. Ebbe a képzeletbeli világba hol szereplőként lépnek be, hol külső szemlélőként vizsgálják annak egyes motívumait. A közösen kialakított képzeletbeli világon belül valós problémákkal találkoznak, valós tapasztalatra tesznek szert". Vagyis a tanítási dráma nem pszichodráma, mert nem a résztvevők személyes problémáival foglalkozik, hanem analóg helyzetekben („távolítással") vizsgál meg egy-egy szituációt. Nem is dramatikus játék, mert célja nem a képességfejlesztés. De nem is színjáték, hiszen nem célja „produkció" létrehozása. (Inkább intimitást kíván.)

Németh Gyöngyi a csellengés témakörét választja erre a délutánra. A foglalkozás azt a kérdést vizsgálja, hogy mit tehet a közösség, ha valamelyik tagja bajba kerül; hogy meddig tart és hogyan érvényesíthető az egymás iránt érzett felelősség. A fölvázolt - aztán itt és most kitöltött - történet szerint egy tizenévesekből álló lakótelepi baráti társaság (úgy is, mint a bajba jutottakon segítő „lélekbrigád") egyik tagja eltűnik, úgyhogy „a csapat a maga módján próbálja megtalálni a lányt".

A foglalkozás rövid „drámaórás" tréninggel kezdődik: „Rázd le, söpörd le magadról a felesleges problémáidat." Az erős koncentrációt kívánó számolós játékban ki-ki akkor szólalhat meg, ha úgy érzi, eljött az ő ideje. Ha többen egymás szavába vágnak, újra elkezdik: egy, kettő, három... Németh Gyöngyinek negyvenig már sikerült eljutnia a tanítványaival. Aztán indul a voltaképpeni tanításidráma-foglalkozás. A második óra végére (ez most a rövidebb változat) az eltűnt lány, Szandra - akinek közben meg teremteni a személyiségét is - sorsa megoldódni látszik. Úgy dönt, nem megy el Londonba, és talán örökké fáradt, elgyötört, magányos édesanyjával való kapcsolatában is megtörik a jég. Talán.

Csodálatos, ahogy a tanítási dráma működésbe lép. Amikor az eltűnt lány tárgyainak nevében kell megszólalni, Grünwald Dávid a tükör szerepét választja. Azt mondja: „Én a tükre vagyok. Még az édesanyjáé voltam. Neki is van anyajegye, de ő soha nem szégyenkezett miatta annyit, mint a lánya, Szandra."