Szombathely

2017.01.08. 18:47

Majthényi László: 2017 már a megvalósítás éve lesz

Szombathely - 2016-ban eredményes évet zárt a Vas Megyei Önkormányzat. Ennek az esztendőnek a kiemelt feladata a Területfejlesztés Operatív Program (TOP) előkészítése, illetve lebonyolítása volt, fogalmazta meg Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke az elmúlt év eredményeinek összegzésekor.

Szombathelyi Médiaközpont

- A TOP-os pályázatok jelentős része megjelent, és ezek döntő része már le is zárult - tudtuk meg Majthényi Lászlótól, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől.

- A 2014-2020-as időszakban 35 milliárd forintnyi az a forrás, amely Szombathely és Vas megye többi települése rendelkezésére áll. Ebből 21,6 milliárd forint szolgálja a megyeszékhelyen kívüli települések fejlesztését. Az aktivitás, amit a településektől vártunk, beigazolódott. Nagyon sok jól előkészített pályázatot adtak be a Területi Operatív Program keretében. Ha a darabszámot nézzük, akkor Vas megye országosan a legaktívabb megyék közé tartozott.

Majthényi László: Sikeres évet zárt a Vas Megyei Önkormányzat Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

A pályázatok előkészítése, beadása során nagyon jó kapcsolat alakult ki a megyei önkormányzat és a vasi települések között. Hasonlóan sikeres az együttműködésünk a megyei jogú város vezetésével, gördülékenyen ment a projektek előkészítése. Az év végén elkezdődött a pályázatok bírálata is. A megyei közgyűlés alapított egy döntés-előkészítő bizottságot, amely két alkalommal is ülésezett az év végén. Részben már elbírálták a turisztikai pályázatokat, illetve elsőként elindultak a foglalkoztatási paktummal kapcsolatos projektek.

- Melyek voltak a legnagyobb érdeklődéssel kísért pályázatok?

- Két ilyen pályázat volt. Az egyik a csapadékvíz-elvezetési rendszerek kiépítése, a másik pedig a települések, kistelepülések orvosi rendelőinek, polgármesteri hivatalainak energetikai célú felújítása. Ezeknél a beérkezett igények a kétszeresét teszik ki a rendelkezésre álló keretnek. Minden igény kielégítéséhez további 3 milliárd forintos plusz forrásra lenne szükség, de egyelőre ezt nem tudjuk garantálni. Ez nagyban függ a többi megye sikerességétől, a forrásaik felhasználása hatékonyságától. Vas megye Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőivel, Hende Csabával, Németh Zsolttal és Ágh Péterrel - aki megyei fejlesztési biztos is egyben - elkezdtünk lobbizni a pluszforrás megszerzése érdekében.

- A megyei önkormányzat megnövekedett feladatainak hogyan tudott megfelelni?

- A hivatalba tavaly új munkatársak érkeztek, akik korábban jórészt a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél dolgoztak. Ők a megyei önkormányzatnál területfejlesztéssel, illetve nemzetközi pályázataink elkészítésével és menedzselésével foglalkoznak.

- Az M86-os út elkészülte után lesznek további útfejlesztések?

- Természetesen, további komoly útfejlesztések vannak előkészítés alatt. Ilyen a 8-as számú főút Körmend és az országhatár közötti szakasza, amely várhatóan 2020-ig valósul meg, és megtörténik a Zalaegerszeg-Vasvár között tervezett gyorsforgalmi út
előkészítése is.

- Hogyan alakultak az elmúlt évben a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatai?

- A területfejlesztési fel-adatainkon túl nemzetközi kapcsolatok építésével, illetve a szlovén és az osztrák határ menti pályázatokon való részvétellel, közös projektek megvalósításával szeretnénk tovább erősíteni a szerepünket. Nemzetközi kapcsolatainkban nagyon fontosak a magyar-magyar kapcsolatok. Ezek közé tartozik a Hunyad megyei együttműködés, s rövidesen aláírjuk a testvérmegyei szerződést Hargita megyével. Dolgozunk egy Vas-Hunyad-Hargita megyei hármas kapcsolatrendszer kialakításán is.

- Mit vár ettől az esztendőtől?

- 2017 már a szerződéskötések és a megvalósítás éve lesz. Elindulnak a konkrét beruházások, amelyek sikeres kivitelezése ugyancsak összehangolt munkát igényel a megyei önkormányzat és a települések között. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján azonban bízhatunk abban, hogy ezt az akadályt is sikeresen vesszük, és az idén dinamikusan fejlődik majd Vas megye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!