Rovinj, a vendégváró

"Soha többet nem indulok el délelőtt a városba" - gondoltam, miközben fáradtan rogytam le a Szent Eufémia-templom árnyékos lépcsőjére. Még jó, hogy tettem el néhány barackot, ami kivételesen még melegen is jólesett ebben a hőségben. A tenger felől kellemesen langyos, sós fuvallat csapta meg arcunkat, miközben hallgattuk a nyitott ajtón kiszűrődő horvát misét.

Rovinj szűk, kanyargós sikátorai egy meseszerű városra emlékeztetnek. Mindegy, milyen irányban indulunk, a macskaköves utcákon a helyi kézművesek mindenfelé árul-ják saját portékáikat: kagyló-karkötő, borostyángyűrű, gyöngynyaklánc. Csak bírjak ellenállni. Kedvencünk azonban mégis egy fiatal festő volt, akinek családneve megegyezett egy kolléganőmével: Devescovi. Színes olajfestékkel festett meg bogarakat sokszoros nagyításban. Igazán különleges élmény volt.

A legjobb Rovinjban, hogy a helyiek igen vendégszeretők, szívesen elbeszélgetnek velünk a nemlétező magyar devescovi rokonról, a délszláv háborúról alkotott véleményükről vagy akár a világ legjobb sztracsatellafagyijáról. Igen, mert ezt is Rovinjban lehet kapni.

Amit nem értettem, hogy egy tengerparti városban  dugig halászokkal  miért épp a halas ételek a legdrágábbak. Mivel mi nyaralunk, a drágaság ellenére sem voltunk hajlandók lemondani a frissen sütött oradáról. Bármit is jelentsen.

Rajongásunk a lokális gasztronómia iránt azt eredményezte, hogy a pincér ajándékba hozott az étterem saját szilvapálinkájából. Persze lehet, hogy csak azért kaptuk, mert akcentus nélkül megtanultuk horvátul megköszönni az étlapot. A szilvapálinka - sljivovica - végül a szomszéd asztalnál ülő német házaspár gyomrában kötött ki, mivel a pincér nem nekem javasolta, látván az öt hónapos terhes hasamat.

Az isztriai tengerpart többnyire sziklás-kavicsos, de ez csak addig zavaró a talpnak, amíg az ember felfekszik a nyaralás alkalmából megvásárolt vadonatúj gumimatracára. A strand parkszerű zöld gyepén szenderegve azonban még azok is feledik ezt a kellemetlenséget, akik egyébként imádják a lábujjaikat belefúrni a homokba.
Véleményem szerint, azoknak az országoknak a lakói, akik nem rendelkeznek tengerparttal, túlértékelik a tengerben alábukó Napot. Mert igazán giccses a rózsaszínes-lilás naplemente. De kívánom mindenkinek, magunknak, újra meg újra...

Do viđenja Rovinj! Azaz: Viszontlátásra Rovinj!