Az álmokon is túl 3

Százharmincöt millió évvel ezelőtt természeti, geológiai dráma színhelye volt ez a térség. A felszíni vizek az Iguazú folyóban összegyűlve, ekkortól zuhannak itt mély szakadékokba. A vízesés látványa, hang és fényhatásai szavakkal szinte leírhatatlanok. Az Iguazú vízesés nem osztozik senkivel, ő a világ legnagyobbika.

A vízesés egy része Brazília-, a nagyobbik része Argentína területére esik, lévén az Iguazú határfolyó. Az első napon, először a brazíliai oldalt keressük fel. A térség nemzeti parkként éli mindennapjait, szigorú védő-, óvó rendszabályokat kell betartani. Nem lehet ebben a körzetben saját járművekkel közlekedni, a turistalátogatásoknak is szigorú rendje van. A nemzeti park autóbuszaival visznek minket a vízesés mellé épített sétányok bejáratához. Az ide vezető utat a rendkívül sűrű, áthatolhatatlan aljnövényzetű, szubtrópusi őserdőben építették meg.

A vízesés felé sétányok vezetnek, s ahogy az erdőben haladunk előre, egyre hangosabb morajlást hallunk. (Meg kell jegyeznem, mert szembeötlő volt, a sétányok környékén sehol nem látni szemetet, csoki papírt, petpalackot, nejlon zacskót, eldobott zsebkendőt, pedig naponta tízezrek járnak erre. Elérhető távolságokban vannak a szemétgyűjtő edények, amelyeket elmés szerkezettel zárnak, hogy a vadállatok se szórhassák szét tartalmukat. Bármelyik ország példát vehet erről a hozzáállásról!)

Kinyílik előttünk a lombozat, s meglátjuk a vízesést. Ott magasodik előttünk a törésvonal, s ameddig csak ellátunk mindenütt zuhatagokat, felszálló vízpárát látunk, amiből hozzánk is hoz a szél, jótékony permettel frissít a harminc fokok feletti párás melegben. Eszembe jut, mit érezhetett az első európai ember, amikor meglátta vízesést, mit sem tudva annak létezéséről. Ez 1541-ben történt, s az illető egy spanyol úr volt, Alvar Núnez Cabeza de Vacának hívták. Ő volt a parancsnoka annak a különítménynek, aminek a feladata a folyón felfele haladva a térség feltárása volt. Ők is előbb az egyre erősödő morajlást hallották, s amikor megpillantották a dübörgő zajt kiváltó vízesést, a parancsnoknak csak annyi jött ki a száján: - Santa Maria! – jegyezték fel a történetírók.

Iguazú - Brazil oldal
Fotó: Győrffy István, a videót szerkesztette és a zenéket válogatta: Urbanics Pál

A vízesés brazil, meredekebb partvonalú oldalán, a sétányokon egészen a vízesés tetejéig lehet eljutni. Az argentin oldalon, a szélesen elterülő folyó felső részén gyalogos hidakat emeltek, s ezeken elmehetünk a legfélelmetesebb pontig, az Ördögtorok-szakadékig. A vízesés előtt a folyó alaposan szétterül, a felső perem 2,7 kilométer szélességben húzódik, s 270 nagy zuhogón és kisebb nyiladékokon esik alá szakadatlanul a tengernyi víz. A folyó átlagos vízhozama 1746 köbméter másodpercenként. Az Iguazú, a vízesésig 1320 kilométert tesz meg, s itt több mint 80 métert zuhanva folyik tovább a Paraná folyó felé, ami meg az Amazonas után Brazília második legnagyobb folyója, 4700 kilométer hosszú.

Bejárjuk a brazil oldalt, hosszan időzünk a sétány egy-egy látványosabb panorámát nyújtó teraszán. A víz szakadatlan rohanását, tajtékzó habzását látva van módunk megsejteni, hogy milyen óriási energiák rejlenek a természeti elemekben. Vajon ez a tengernyi víz nem fogja elkoptatni egyszer az alatta magasodó bazalt falakat? Nincs válasz, pillanatnyilag a 135 millió éves állapotoknak vagyunk a tanúi. Nézzünk hát inkább valami közelebbit, például, hogy mi vár az argentin oldalon?

A brazil-argentin határon a mi szocialista időnkre emlékeztető határállomás állja az utunkat. Kísérőnk az útleveleinkkel eltűnik az egyik irodában, majd egy kis várakozás után hozza is az iratokat, s máris mehetünk tovább. A argentin nemzeti park bejáratánál is hasonló a rend, mint a brazil oldalon. A járművek itt is kívül maradnak, azonban itt nem autóbuszok várnak bennünket, hanem kisvonatok. Az állomáson akkora a tömeg, hogy szinte kilátástalannak tűnik a vonatra való felszállás. Megérkezik az első szerelvény, s a több száz utazásra váró ember majdnem mindegyike felfér a szerelvényre. Igaz itt nincs terpeszkedés, ahol egy fenéknyi helyet lát az állomás személyzete, oda azonnal beszorítanak egy-egy embert.

Máris a vízesésekhez vezető hidakat tapossuk. Alattunk, amerre csak ellátni, lustán áramlik a folyó. A nap telibe kap bennünket, a víz visszatükrözi a sugarakat, a látogatók tömege szomjasan vánszorog az Ördögtorok felé. A moraj itt is egyre erősödik, és egyszer csak elől megpillantunk egy kis vízfelhőt, ami a folyó fölött lebeg.

Iguazú - Argentín oldal
Fotó: Győrffy István, a videót szerkesztette és a zenéket válogatta: Urbanics Pál

- Az ördög lehelete – mondja valaki, és nem téved. Tényleg elértük az Ördögtorok-szakadékot. A gyaloghidat úgy tervezték meg, hogy szinte az alatt esik le a tengernyi víz a szakadékba. Igen nehéz az előbbre jutás. Aki elérte a hídon ezt a pontot, nem akar tovább menni. Csak nézi a mélységet, az alá zuhanó víztömeget és nem mozdul. Hajunk, ruhánk szétázik a felszálló vízfelhőtől, de nem számít. Van, aki sír, más visít, mindenki fényképez, olyan pillanat ez, amit, muszáj megörökíteni, bár ezt úgy sem lehet elfelejteni soha. Valaki azt mondja, olyan ez, mint a szerelem, szavakkal nem mondható el, s nem mozdul, ameddig csak lehet, érezni akarja.

Az Ördögtorok-szakadék valóban az Iguazú leglátványosabb része. A szakadék U-alakú képződmény, mintegy 150 méter széles és 700 méter hosszú. A legtöbb víz, több mint nyolcvan métert zuhanva itt száll alá. A felszálló vízpára felett fecskék serege repdes, szinte hihetetlen, de a lezúduló víz mögötti falban van a fészkük. Hogy miként repülnek át vízfüggönyön, rejtély, de évezredek óta, itt, és így nevelik fel utódaikat.

És vajon milyen lehet a vízesés alulról, a folyóról nézve? Ha már itt vagyunk, ezt innét is meg kell néznünk. Jóval a vízesésen túl készülődünk a csónak túrára. Vízhatlan gumi zsákokat kapunk, amibe bele kell pakolnunk a ruháinkat, s majd, amikor már veszélyes lesz, a kameráinkat is. Biztonsági úszómellényt öltve, fürdőruhában ülünk be az üvegszálakkal erősített öntésű csónakba.

A folyó erre már nyugodt, az egyik parti homokpadon egy kajmánt pillantunk meg.

- Na, ezt is jó tudni, semmivel sem lettek jobbak a kilátásaim – jegyezte meg valaki, akit amúgy is úgy kellett rábeszélni a csónakázásra.

Ahogy közelebb érünk a zuhataghoz, egyre jobban vadul a folyó, nagy fröccsenéseket csapva, szinte ugrál csónakunk az örvényléseken. Látni még nem látunk semmit, de a moraj itt lent még erősebb, mint odafent volt, s egyre magasabbak a partfalak is. Egy kanyarulat után aztán megpillantjuk a vízesést. Alattunk a folyó egyre gyorsabban rohan, s vadabbakká válnak hullámai is. Ahogy közelebb érünk a vízfüggönyhöz, óriásivá nő a magassága. A zuhatagból felszabaduló vízfelhő elhomályosítja a napot, a felső peremek sejtelmessé, félelmetessé válnak.

Iguazú - A csónakból alulról
Fotó: Győrffy István, a videót szerkesztette és a zenéket válogatta: Urbanics Pál

- No kamera! – kiabál a kormányos. Alig, hogy bezárom a zsákot, egy hatalmas hullám vág a csónakba felőlem, majd kipenderít a helyemről. Kiabálás, sikítás körülöttem. Próbálok tájékozódni, hogy merre is megyünk, de már nem tudom nyitva tartani szemem, egyre erősebben zúdul rám a víz. Levegőt sem kapok, az orrom elé tartom a markomat, hogy legalább egy lélegzetvétel erejéig távol tartsam magamtól a rám szakadó vizet

Úgy nézünk ki, mint a hajótöröttek, amikor kievickélünk a félelmetes zuhany alól. Mindenki sikongat, nevet, tombol az adrenalin, egymást túlharsogva próbáljuk magyarázni, milyen érzés is volt ez. Nincs jobb szó rá, Isteni. Mint a vízesés eredete. Az őslakos guarani indiánok legendája szerint a vízesést Mboi isten hozta létre. „Történt egykoron, hogy Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és próbáltak elmenekülni a Mboi haragja elől. A vérig sértett és bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.”

Mboi, –köszönjük a vízesést!