Vasi foci

2009.12.22. 14:42

Lemond Kisteleki István, az MLSZ elnöke

Kisteleki István a jövő évi közgyűlésig marad a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

MTI

Az MLSZ 2006. február 27-én megválasztott vezetője ezt kedden, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be. A közgyűlést legkésőbb 2010 tavaszán tartják meg.

Az MLSZ elnöke hangsúlyozta, hogy sportpályafutása és sportvezetői karrierje is teljes mértékben a fair play jegyében telt, s kiemelte, hogy az elmúlt négy évben elvégzett munka eredményeként a szervezet pozitív mérleggel zárta a 2009-es évet.

Kisteleki elmondta, hogy munkáját auditálva és precízen adja át utódjának, akinek azt tanácsolja, hogy mindenképpen főállásban vállalja el az elnöki teendőket, s ne társadalmi munkában, ahogyan azt ő tette.

"Az elért sikerek magukért beszélnek - fogalmazott az elnök. - Huszonnégy év után újra volt futball-láz Magyarországon, köszönhetően az Erwin Koeman szövetségi kapitány által vezetett felnőtt válogatottnak, az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti csapatnak, valamint a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Debreceni VSC-nek. Meggyőződésem, hogy az Európában kirobbant bundabotrányra a szövetség időben és megfelelően reagált, amit az európai szövetség (UEFA) is elismert. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nyomozás nem az MLSZ feladata."

Kisteleki hozzátette, hogy a két nemzetközi pozícióját megtartja, tehát marad az UEFA fejlesztési bizottságának alelnöke és a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai és fejlesztési bizottságának tagja.

"Négy év társadalmi munka után elmondhatom, hogy sikerült egy politikailag független, többszáz millió forintos nyereséget produkáló, pozitív mérleggel rendelkező szövetséget kialakítanunk, s ehhez hozzátartozik az is, hogy rendeztük az előző vezetés részéről hátrahagyott 220 millió forintos adótartozást."

Kisteleki a sikerek között kiemelte még a telki edzőközpont létrehozását, az OLLÉ-programot, amelynek keretében országszerte két év alatt több mint 70 pálya épült meg, valamint a januárban Magyarországon sorra kerülő futsal Európa-bajnokságot és a Puskás-díj megalapítását.

A sajtótájékoztatón - melynek végén nem volt lehetőség kérdések feltevésére - az elnök még hozzátette, hogy magánvállalkozása több mint 600 millió forintot adott a magyar sportnak, beleértve más sportági szövetségeket is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!