Vasi foci

2014.09.07. 15:35

A szombathelyi csapat három gólt ajándékozott az MTK-nak

Budapest - Remekül helytállt, és gyakorlatilag saját magát verte meg 3-0-ra a bajnok MTK otthonában a Viktória-Trend Optika FC.

Pum András

MTK Hungária–Viktória-Trend Optika FC 3-0 (0-0)

Budapest, Hidegkuti-stadion, 200 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Bereczki.

MTK: SZŐCS – Tell, Tóth A., Gál, Szabó Zs. (Demeter) – Hummel-Smuczer, Papp, Nagy L. (Nagy A.), MÉRY – Diószegi (Palkovics), PÁDÁR. Edző: Medgyes Péter.

Viktória: Földes – Kun, Ferencsik, MARSAI, VÖRÖS – SZAKONYI (Kiss Zs.), HARSÁNYI, Csidei, Magyarics – DÉNES, Széles (Magyar) Edző: Mitterstiller Csaba.

A szombathelyiek remekül megszervezték védekezésüket, jól lezárták az oldalvonalak melletti területeket. Így az MTK-nak az első félidőben helyzetet sem sikerült kialakítania – nem úgy a Viktóriának. Gyors kontrák után Magyarics és Szakonyi kétszer-kétszer, Széles egyszer hibázott nagy helyzetben, míg Marsai távoli lövésekkel próbálkozott. Egy ilyen bombája a felső lécen csattant.

Szünet után fokozta a nyomást a hazai csapat, ám sokáig eredménytelenül próbálkozott. A 67. percben egy szabadrúgást Földes maga mögé ejtette, Pádár éppen ott ólálkodtt és közelről a hálóba passzolt (1-0). A vasiak kijöttek a szorításból, szórványos ellenakciókat vezettek. A 74. percben viszont az egyedül hagyott, Zlatan Ibrahimovics méretű Méry Rita a hálóba bólintott (2-0). A viktóriások nem adták fel, ám a lefújás előtt a Széles eladott labdájából megiramodó Pádár nem hibázott (3-0).

Hibátlan játékvezetés mellett az MTK kihasználta a Viktória három hatalmas egyéni hibáját, kidolgozott helyzet nélkül nyert. Gólszerzők: Pádár 2 (67., 84.), Méry (74.).

Mitterstiller Csaba: – „Karitatív" tevékenységet folytattunk, az MTK nagylelkűségünknek köszönhetően rúgta góljait. Amennyiben az első félidőben helyzeteink egy részét belőjjük, és a másodikban nem követünk el szarvashibákat, könnyen kis, de akár nagy meglepetést is okozhattunk volna.

A válogatott világbajnoki selejtezői miatt a bajnokságban három hét szünet következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!