Vasi foci

2015.04.15. 17:23

Csak formalitás lesz a MEFOB-visszavágó

Már az első mérkőzésen kilencgólos előnyre tette szert, így vélhetően a bejutott a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság négyes döntőjébe a NYME Szombathely nagypályás labdarúgócsapata.

Tóth Gábor

Pannon Egyetem Georgikon Keszthely–Nyugat-magyarországi Egyetem Szombathely 2-11 (2-7)
Keszthely, MEFOB labdarúgó-mérkőzés, vezette: Kádár. 
Szombathely: Bernáth (Schöll) – LÁSZLÓ (Rácz), GEREBICS, Pados (Kőfaragó) – HORVÁTH, Török (Velenczei) – Balogh, Skriba, TÓTH ZS. – SCHREINER, TÓTH L. Edző: Sákovics Péter.
Gólszerzők: Tóth Zs. 4, Schreiner 3, Tóth L 4.

A szombathelyi csapat néhány játékosát nélkülözve utazott el Keszthelyre – de a keret így is erős volt. A mérkőzés gyorsan eldőlt, negyedóra után már négygólos volt a vendégek előnye. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, ám a 7-0-s vezetés birtokában a szombathelyiek gyakran könnyelműek voltak, így a házigazda is tudott két gólt szerezni. A szünetben mind a négy szombathelyi cserejátékos lehetőséget kapott. A játék képe a második félidőben sem változott, nyomasztó fölényben futballozott az NYME. A mérkőzés kilencgólos szombathelyi győzelemmel ért véget, így a visszavágó csak formalitás lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!