Körörmpörkölt

2017.10.12. 08:00

Körömpörkölt-Nem engedhetünk a vízben oldott gyógyulás ígéretéből!

Majdnem kiköptem a reggeli homeopátiás gyógyszeremet – értsd: az éjjeli szekrényen poshadó langyos csapvizemet – három hete, amikor az Európai Akadémiák Tudományos Tanács-adó Testülete kijelentette: semmilyen érdemi bizonyíték nincs arra, hogy a homeopátia tényleg használ, viszont az igencsak káros lehet az egészségre nézve, ha a homeopátiával bohóckodunk, ahelyett, hogy elmennénk orvoshoz.

Budai Dávid

Persze mindjárt hozzá is teszik, hogy ők aztán nem akarják korlátozni a vásárlói szabadságot, ha rájuk hallgatunk, mindenki azt csinál, amit akar. Persze nem akarnak befolyásolni, csak éppen elbizonytalanítanak. Még jó, hogy nem a televíziós ékszervásárlásokról jelentik ki, hogy tömeggyártásban készült értéktelen bizsukat akarnak rásózni a hiszékeny vásárlókra, mert akkor jól megnézhetném magamat. Ez esetben ugyanis egy marék bóvli kerül decemberben a fa alá.

Csak arra lennék kíváncsi, hogy az a sok diplomás néni és bácsi milyen alapon meri kijelenteni, hogy a víz nem emlékszik dolgokra. Nyáron, Riminiben például minden reggelt egy csukafejessel indítottam. Ugyan én soha nem emlékeztem, hogy milyen rossz a reggeli utáni ugrótechnikám, a medence vize nagyon is emlékezett, sőt minduntalan emlékeztetett rá azzal, hogy jól megcsípte a hasamat.

A homeopátia esküdt ellenségei szerint butaság, hogy a hasonló a hasonlót gyógyítja, de ekkora sületlenséget nyilván csak azért mernek kijelenteni, mert nem ismerik a gyógysör fogalmát, pedig egy valamire való egyetemista így kúrálja a másnaposságot. Ennél a pontnál a tudós hölgyek-urak főiskolai végzettsége máris megkérdőjeleződik. És ugyan mire alapozva merik kijelenteni, hogy a gyógymóddal megrezgetett vízivás semmit nem használ? Az én szomjam például minden esetben elmúlik tőle, sokkal inkább, mint a méregdrága kanalas orvosságoktól. És akkor még nem is beszéltünk a focistákról, akik tudvalevő, hogy a – minden bizonnyal homeopátiás – víztől egyből fölugranak, akármilyen hatalmas volt is a sérülésük.

Az áldiplomás hölgyek és urak szerint a homeopátiás kezelés sikerét két esetben tapasztalhatjuk: amikor amúgy is meggyógyultunk volna magunktól, és amikor azt hisszük, hogy használt a homeopátiás kezelés, és csupán a placebo hatás érvényesül. Talán azt hiszik, hogy ezektől a kijelentésektől megbicsaklik a hitünk és nem bízunk többé a vízben hígított ígéretekben? Mégis mit akarnak tőlünk elvenni? A reményt?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!