Március 8. – a nőnap kivesézve!

Amikor március idusához közeledünk, elragadnak az emlékek. Hat esztendővel ezelőtt ezekben a napokban álltak le a veséim úgy, hogy az utolsó pillanatban kerültem be a sürgősségire, onnan pedig a műveseközpontba. Azt sem tudtam, mi az a dialízis, egyáltalán mit jelent ez a fajta kezelés, de vakon reménykedtem abban, hogy majdcsak magukhoz térnek a rakoncátlankodó szerveim. Nem tértek.

Azóta betegtársaimmal együtt hetente háromszor járok dialízisre. Ma már tudom, mi az a kapilláris, a szubsztitúció vagy éppen a fisztula. A terminus technicusok hirtelen az életemet jellemző kifejezésekké váltak.

Idén a nőiesség és a vesebetegség adja a világnap tematikáját. Közel áll a szívemhez, hogy a veseelégtelenséggel járó helyzetet a nőiességen keresztül szemléljem. Ugyanis attól még, hogy az ember lányának élete a krónikus vesebetegség szövődményei körül forog, még bizony leány marad. Sőt. A sors szarkasztikus humorának köszönhetően dializáltként kezdtem rátalálni igazán önmagamra.

Sohasem voltam vékony testalkatú, de ez a tény nem különösebben érdekelt. Némi ösztönzés és nem kevés lelki presszúra után úgy döntöttem, hogy változtatnom kell. Az étrendemet teljesen átalakítottam, és fájdalmak, nehézségek árán megismertem a sportolás szépségeit, és beleszerettem.

És ez hogy függ össze a nőiesség megélésével? Úgy, hogy a kiteljesedésemhez arra volt szükségem, hogy megszabaduljak a kilóimtól, és hogy elinduljak az egészségesebb életmód – eleinte göröngyös – útján.

A vesebetegség egy állapot, amely sok tekintetben fenekestül forgatja fel az életet, de egyet nem érinthet: a lelket. Ha a belső, szeretet tüzében kovácsolódott pajzs erős marad, akkor a nehézségek leküzdhetővé, olykor pedig – kellő távolságból nézve – áldássá válnak.