Mínuszról indulunk, de talán gyorsan emelkedünk

Van itt pár hét, amikor már éppen elolvad a hó – néhány megkopott folt kivételével – a természet viszont még nem kezdte meg tavaszi nagytakarítását. Amit eddig eltakart a fehér lepel, azt egyelőre még nem borítják el a friss, zöld hajtások.

Bár az idén nem esett hosszú ideig a hó, ezekben az ijesztő napokban pánikba estünk, és mindenfélét kiszórtunk az útra, hogy el ne csússzunk. Sót, fűrészport, apró éles kavicsokat. Nem az egyetlen eset, amikor a kontroll nélküli kapkodásnak később megissza a levét az ember. Most aztán sósak és kavicsosak az utak és a járdák. Az áramszolgáltató levágta a vezetékekre lógó ágakat – a csonkok most ott meredeznek, az éltető nedűt csöpögtetve magukból. A pázsit lenyomódott, sőt még a korai virágok is fejüket lehajtva várnak, hogy jön-e még egy havazás.

Ilyenkor aztán, ha minden jól megy, a helyzet szinte egyik napról a másikra meg szokott változni. A természet, talán hogy behozza a lemaradást, szélsebesen előhozza a zöld színeket, megjelennek majd a füvek, a rügyek és a gyümölcsfák virágbimbói. A természet ilyenkor olyan pozícióból indul, mint az elmaradott országok a gazdasági fejlődésben: gyorsan tud nagyarányú emelkedést produkálni. Nem tudom, ki hogy van ezzel, én mindenesetre szurkolok neki. Sőt még azt is megígérem, hogy előveszem a gereblyét meg a metszőollót, és a magam szerény eszközeivel segítek a tavasznak megérkezni.