A foci-vb és a karácsonyi bejgli

Azt hittem, a világbajnokság sem fogja felborítani a mindennapjaimat, felőlem aztán kergethetik a labdát a gyepen a fiúk, akár naponta háromszor is. Úgy képzeltem, hogy az a sokszor kilencven perc nekem ajándék lesz: végre olvashatok, főzhetek, ráérősen beszélgethetek a barátnőmmel és a lányommal, esetleg azt a luxust is megengedhetem magamnak, hogy nem csinálok semmit.

Így képzeltem – naivan. A foci-vb ugyanis nálunk társasházi program lett: közös sütögetéssel, meccsnézéssel. Megértő és rendes feleségekként mindig tisztességesen kibekkeljük a meccsek végét, majd kisebb-nagyobb cselekkel megkaparintjuk a távirányítót… A hatodik napon aztán fordult a kocka. A házigazda a meccs elején megkérdezte – persze nem tőlünk, hanem férfitársaitól –, hogy hol játszik a két csapat. Én meg rávágtam, hogy Szentpéterváron. Három férfi szempár meredt rám csodálkozva, mire én lazán csak annyit mondtam: fiúk, megismerem a stadiont. Tudjátok, a székek meg a gyep… Mondanom sem kell, mindegyik nyomkodni kezdte az okostelefonját, gondolom, abban bíztak, hogy a Google majd kidobja Jekatyerinburgot vagy Szamarát, de nem: azt a meccset tényleg a szentpétervári stadionból közvetítették.

A fiúk azóta azt hiszik, hogy értek a focihoz, pedig csak arról van szó, hogy koromnál fogva én még ki tudtam betűzni a palánkon futó cirill betűket, márpedig ott az állt, hogy Szankt-Petyerburg. Most, hogy szakértő lettem, össze kell szednem magam. Keményen gyúrnom kell a meccsekre – fejben legalábbis. Már tudom, hogy a világbajnokságon a horvát Lovre Kalinic a legmagasabb játékos a maga 201 centiméterével, és Ronaldót állandóan két testőr vigyázza. Tudom, hogy skandinávok is vannak a vb-n, a legjobb csapat pedig 35 millió dollárt vihet haza.

És a legfontosabb: a következő világbajnokság Katarban lesz, télen. Állítólag karácsony előtt játsszák majd a döntőt. Hölgyeim, azt hiszem, lesz időnk bejglit sütni…

Illusztráció: MTI/EPA/Etienne Laurent