Ha esik, ha fúj, a vasi terep- és tájfutók útnak erednek

Alig több, mint egy hete példátlan tragédia történt egy ismert kínai ultraterepfutó versenyen, a meteorológia által egyébként előre jelzett heves viharban 21 futó vesztette életét. A 172 fős mezőny tagjait több mint 700-an próbálták menteni, köztük volt egy pásztor, akinek hatan köszönhetik életüket. Az esettel kapcsolatban Juhász Júliát, az Alpokalja SK vezetőjét és tanítványát, a kilenc éve futó Bognár Zoltánt kérdeztük. Természetesen nem akarjuk összevetni a kínai magashegységekben tapasztalható extrém körülményeket a magyar viszonyokkal, de aki annyit tölt a természetben, mint Júliáék, óhatatlanul belefut olyan időjárási helyzetekbe, amelyek potenciális veszélyt hordoznak magukban.

Érdemes mindjárt az elején különbséget tenni a terep- és tájfutás között. Míg ugyanis a terepfutás egy kijelölt pályán zajlik, addig a tájfutás esetében csak az érinteni szükséges ellenőrző pontok listája van megadva. Persze ahogyan a kínai példa is mutatja, hiába ismert az útvonal, egy komolyabb vihar okozhat tragédiát, ráadásul, mivel szervezett esemény zajlik, az emberben lehet egy hamis biztonságérzet is. Egy kis eső miatt nemigen halasztanak el itthon sem futóversenyt, sőt akkor is csak ritkán, ha tényleg nagyon rossz az idő.

Az okok összetettek, először is egy-egy verseny alkalmanként több száz embert mozgat meg, akik sokszor az ország túlsó végéből vagy akár a határon túlról érkeznek, nehéz tehát kimondani a szervezőknek, hogy a rossz időjárás miatt lefújják az egészet, inkább aláíratnak egy nyilatkozatot a versenyzőkkel, hogy a felelősség az övék. Pár éve a budai hegyekben egy éjszakai versenyt annak ellenére sem mondtak le, hogy miközben zuhogott az eső, a versenyzők feje fölött félelmetes villámok cikáztak. Természetesen ilyen körülmények között sokan visszalépnek, és azért van példa arra is, amikor nem tartják meg a versenyt.

Nagyjából hat évvel ezelőtt az Északi-középhegységben egy felhőszakadás miatt úgy megáradtak a vízfolyások, hogy a szervezők inkább nem kockáztattak. Alapszabály, hogy az erdőből mindenkinek ki kell jönnie, a szervezők addig nem hagyhatják el a helyszínt, míg nem tudnak mindenkit biztonságban, csakhogy ez sokszor igen nehéz, hiszen a tájfutóknál még telefon sem lehet, így aki bajba kerül, segítséget sem tud kérni, és konkrét útvonal híján a keresés is nehezebb. Főleg, hogy sokszor az átfésülendő terület is hatalmas, két hete például az Őrségben egy tíz négyzetkilométeres területen zajlott tájfutó verseny.

Szerencsére ritkán kell keresni bárkit is, elsősorban azért, mert a verseny résztvevői profibbak annál, hogy csak úgy eltévedjenek, ráadásul aki táj- vagy terepfutásra adja a fejét, az ritkán tartózkodik a komfortzónájában. Olyan, hogy az időjárás miatt elmarad egy edzés, évente jó, ha egyszer előfordul. Nem számít, ha zuhog az eső vagy a hó, az edzés az edzés.

Ez a sport kiválóan alkalmas arra, hogy mentálisan is erősödjenek a fiatalok. Egy átlagos mai gyerek soha nem fázik, nem éhezik, kényelmesen él, miközben a futók sokszor reggeltől estig kint vannak, ha esik, ha fúj. Ha van mit enni, esznek, ha nincs, nem. Többször megtörtént már az is, hogy versenyek alatt napokig a szabad ég alatt éjszakáztak.

Az időjárás viszontagságainál sokkal nagyobb riadalmat okoz az állatokkal való találkozás, egy tájfutónak a vaddisznó mindennapos látvány, de volt arra példa, hogy egy dozmati versenyen egy hatalmas szarvas rudli keresztezte a futók útját, akik sok esetben nem a kijelölt turistaútvonalakat járják. Márpedig ha valaki vadcsapásra téved, számolnia kell azzal, hogy állatokkal találkozik, az Északi-középhegységben pedig már farkastól és medvétől is tartani kell. A futókra azonban mégsem a vadállatok jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem egy apró rovar, a kullancs.

Időnként sajnos nemcsak a világ túlsó végéből, de európai tragédiákról is jönnek hírek. Egy fiatal lány pár éve Erdélyben zuhant le egy szikláról, mikor a rendkívül rosszra forduló időjárásban elvétette az utat, egy alkalommal pedig egy idős dán versenyző egyszerűen rosszul lett, és hiába érkezett gyorsan a segítség, életét már nem lehetett megmenteni – igaz, tette hozzá Júlia, ő ennél szebbet nem is tud elképzelni, mint hogy valakinek a futás a szenvedélye, és futás közben érje a halál is.

Kiemelt képünkön: Bognár Zoltán gyakran fut a szombathelyi parkerdőben, nem számít, milyen az idő