Károk

2022.01.05. 15:30

A hódok nem félnek az embertől, Vas megyében is jól érzik magukat

Vas megyében is jól érzik magukat a hódok, számuk ugyanis jelentősen megnőtt az utóbbi időben. Míg korábban természetes élőhelyük az ártéri erdőkben volt, mára egyre közelebb kerültek az emberhez, akitől nem félnek.

Tóth Judit

Hódok kártevéseit mutatja Szász Péter szakértő Fotó: Szendi Péter

Fotós: Szendi Péter

Az eurázsiai hódok most már nemcsak a településektől távolabb eső részeken vannak jelen, hanem egészen közel a lakott területekhez is. 

 

– Ugyanannál a fajnál is meggyőződhetünk róla, hogy a rendszeresen ember közelében, háborítatlanságban élő példányok mennyivel szelídebbé válnak, mint a szabad természetben élő, az emberrel ritkán találkozó fajtársaik. Ha a várostól távolabb találkozunk velük, kizárt, hogy ilyen közelségbe engednének. A sikeresen visszatelepített eurázsiai hód is megtapasztalta, hogy nem kell félnie az embertől. Az eredetileg döntően éjszakai életmódú fajjal ma akár már nappal is találkozhatunk, és egyes példányok egészen közelre bevárják az érdeklődőt. Vannak, akik ezt úgy fogalmazzák meg, hogy „elszemtelenedtek”, én inkább azt mondom, hogy bizalmukba fogadtak bennünket. Persze az érdekek ütközhetnek, és ez előbb vagy utóbb konfliktust szül, ami elvezethet a jó viszony és a bizalom meg­szűnéséhez – mondta dr. Szinetár Csaba, az ELTE SEK biológus tanára. 

 

 

A hazánkból vadászat következtében kipusztult faj visszatelepítése abszolút sikeres volt. Ma már senki sem vitatja, hogy jelenlegi egyedszáma jóval meghaladja azt, amit a természetvédelmi célú visszatelepítésekor elképzeltek. Pontos adat nem ismert, de egy-egy folyószakasz pontos felmérése, valamint a változatos életnyomok alapján ma már a 10 ezret is meghalad­hatja a hódok hazai állománya. Itt a folyóvizekben gazdag Al­pokalján sem igazán találni már olyan vízfolyást, ahol ne telepedett volna meg ez a rágcsáló. 

 

 

– Sokat hallunk a hazai hódállomány okozta károkról, de örömmel hallom és olvasom, hogy az őshonos faj környezetátalakító tevékenységének pozitív hatásairól is egyre gyakrabban nyilatkoznak természetvédelmi szakemberek. Az élőhelyek úgynevezett mozaikosságának fenntartásában, az elapadó folyóvizeink visszatartásában betöltött szerepüket is hangsúlyozni kell. Tekintettel arra, hogy ma nincs természetes ellensége, az embernek kell vállalnia a visszatelepített faj állományának szabályozását is – mondta dr. Szinetár Csaba. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!