Díjátadó

2022.01.14. 13:40

Dr. Balogh Lajos lett a 2021-es év embere Vas megyében - fotók

Dr. Balogh Lajos lett „Az év vasi embere” 2021-ben. A botanikus muzeológus pénteken a Megyeházán vette át az elismerést. A Címerteremben Az év vasi embere 2021 választás közönségdíjasának, dr. Grasselly Magdolnának is átadták az oklevelet.

Tóth Kata

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Huszonnegyedik alkalommal hirdette meg Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület az “Év vasi embere” választását, hogy elismerjék azt a személyt, aki 2021-ben a legtöbbet tette megyénkért. Pénteken a Megyeházán gyűltek össze a jelöltek és a döntést hozó tíztagú kuratórium.

 

Köszöntőjében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke utalt rá: lassan két éve, hogy megváltozott az életünk rendje, és más bálokkal együtt a megyebál is elmarad. Hagyományosan annak éjszakáján adják át ugyanis a díjakat. Dr. Balázsy Péter a Vas Megyéért Egyesület elnökeként kiemelte: újításként az Év embere közönségdíjasát is megválasztják. Egyre nagyobb sikernek örvend a díj: több mint tízezren szavaztak a közösségi médiában, 200 ezernél is több embert ért el a hír és közel 300 ezren értesültek a Facebookon keresztül arról, hogy keresik az év vasi emberét. 

 

Mint mondta, meggyőződésük, hogy a 24 év, a több mint 200 jelölt annyira nívós társaság, hogy valamennyiüket be kell mutatni. Az idén 25 éves egyesület éppen ezért kiadvánnyal készül. Mielőtt ismertette a választás eredményét, úgy fogalmazott: a hazaszeretetnek, a szülőföld szeretetének sok formája van. Az egyik az, ha a saját természeti környezetét, örökségét gondozza, feltárja, ezzel őseink életmódját mutatja be a következő generációk számára. 

 

Majd dr. Balogh Lajos botanikus muzeológust, a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának vezetőjét szólította: ő lett az Év vasi embere. Balogh Lajos úgy fogalmazott: a díjat a köz kulturális tevékenységet végző szolgái, a muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok elismerésének tulajdonítja. Másrészről a szűkebb értelemben vett tudományos kutatói, ezen belül a természetkutatói hivatás elismerésének, a globális környezeti válság, a bioszféra veszélyeztetettsége iránti társadalmi figyelem fokozódásának. 

 

– A sokféleség, változatosság megőrzése minden természeti és kulturális rendszer fenntarthatóságának nélkülözhetetlen alapja. Ezen fáradoznak a köz említett szolgái, a könyvtárosok, levéltárosok és muzeológusok, köztük a magamfajta természettudományos muzeológusok is – mondta, majd köszönetét fejezte ki szüleinek, iskoláinak, tanítóinak és tanárainak, mindenkori munkahelyi vezetőinek és munkatársainak. Az elismeréssel járó 100 ezer forint tiszteletdíjat a koronavírus árváinak támogatására létrehozott Regőczi István Alapítványnak ajánlotta.

 

A jelöltek közül ötödik alkalommal választhattunk közönségdíjast. Amint az január 8-án kiderült, dr. Grasselly Magdolna neonatológus, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Perinatális Intenzív Centrumának (PIC) profilvezető főorvosa kapta az interneten a legtöbb voksot. Pénteken ő is átvehette az oklevelet és a díjjal járó 50 ezer forint pénzjutalmat, amit a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Alapítványnak ajánlott fel. A jelölteket is vendégül látták és oklevéllel köszöntötték pénteken a Címerteremben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!