Családi dráma

2022.02.11. 07:00

Csepreg gyászol: fekete lobogó a hivatalon - Az önkormányzat vállalja a kedden elhunyt fiú temetését

Megdöbbent a város a gyermektragédián: meghalt egy 2,5 éves kisfiú kedden. Négy testvérét otthonban helyezték el, a szülők kórházban vannak, a rendőrség nyomoz.

Merklin Tímea

Forrás: Cseh Gábor

Fotó: Foto: CSG

 Az önkormányzat vállalta a gyermek eltemetését. A kőszegi rendőrkapitánytól és a csepregi tűzoltóparancsnoktól kaptam értesítést kedden a halálesetről, és a jegyző is hívott, amint kiderült, hogy baj van – tudtuk meg Horváth Zoltán polgármestertől. 

 

– El kellett indítani a gyermekek elhelyezését, mert az édesapa kórházban van, az édesanyát először a rendőrségre vitték kihallgatni, aztán ő is kórházba került; úgy tudom, a hatodik gyermeket várja. Az önkormányzat jelzést adott az illetékes kőszegi járási hivatalnak, az rendelte el a gyámhatósági intézkedést a gyermekek elhelyezésére – tájékoztatott a polgármester.

 

 Úgy tudja, a három óvodáskorú gyermek a szombathelyi befogadó otthonba került, a csecsemő a gencsapáti befogadó otthonba, elhelyezésük a hivatalos eljárás végéig ideiglenes. Az önkormányzat átvállalja a szülőktől a gyermek eltemettetését, és hogy kifejezzük együttérzésünket, részvétünket, kitűztük a hivatalra a fekete zászlót – mondta Horváth Zoltán. 

 

– Köztemetés formájában intézkedünk a kisfiú végső nyugalomba helyezéséről, egyeztetve a családdal és a temetkezési vállalattal. A város koordinálja a folyamatot és állja a költségeket. Az előkészületeket megkezdtük: van a csepregi temetőben olyan rész, ahol gyerekek vannak eltemetve, ott választjuk ki a kisfiú nyughelyét. Az után lehet őt eltemetni, amint az orvosszakértői vélemény megérkezik. Az esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség: „segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának” gyanúja miatt. 

 

Független szakértőként megkérdeztük dr. Horváth Ákos Milán ügyvédet, hogy mit jelent ez a kifejezés. Az ügy ismerete nélkül a következőket mondta a bűncselekményről: – A segítségnyújtás elmulasztásának tényállását a Btk. 166. paragrafusa szabályozza, miszerint aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Amennyiben a sértett meghal, holott az életét a segítségnyújtás megmenthette volna, akkor a büntetés a bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés. 

 

Amennyiben a vészhelyzetet az elkövető idézte elő, és a sértett meghal, és a segítségnyújtás megmenthette volna, akkor a bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés a büntetés – ismertette az ügyvéd a jogi helyzetet. Úgy vélekedik, hogy ha a nyomozóhatóság halált okozó, segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat eljárást, akkor a második fordulatról lehet szó. A harmadik eset akkor jöhet számításba, ha az elkövető maga hozta létre azt a veszélyhelyzetet, amiben a sértett meghalt úgy, hogy az elkövető segítségnyújtásával a sértett megmenthető lett volna.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!