2022.03.05. 21:01
Íme a lukácsházi böllérverseny eredménye - Tizenhét díjat osztottak ki a szervezők
Forrás: Unger Tamás
Fotó: © Unger Tamás
Az idei böllérversenyre 11 csapat nevezett: Lukácsháza, Pusztacsó, Kőszegpaty, Nemescsó és Győrvár a kezdetektől részt vesz a rendezvényen, hat település - Kám, Csönge, Vép, Rábapaty, valamint Vaskeresztes és Felsőcsatár - először állított bölléreket a bontószék köré Lukácsházán.
Az esemény nemzetközi jellegét az adta, hogy Lukácsháza testvértelepülésének, a Hargita megyei Csíkkozmás csapata is itt volt. A zsűri három szempont alapján értékelte a csapatokat: a disznó leölése, feldarabolása volt az első feladat, pontozták a vendéglátást - a résztvevőknek be kellett mutatniuk a településüket, hogyan fogadják a hozzájuk érkezőket.
Harmadik feladatként pedig az elkészített nyolcféle ételt zsűrizték: a böllér reggelit, a húslevest, a májas- és véreshurkát, a kolbászt, a pecsenyét, a toroskáposztát, valamint egy szabadon választott, kemencében sült ételt. Ez utóbbi duplán számított, mivel ez a lukácsházi program fő eleme. Értékelték a dekorációt is. Minden ételt háromfős zsűri kóstolt, a kemencés ételeket hatan mustrálták. Öt zsűri bizottság működött, meghatározott rendszer szerint. A zsűri tagjai szakemberek, vendéglősök, böllérek voltak.

Este hat óra körül hirdették ki az idei Pincés kemencés böllérverseny győzteseit, és számos különdíjat is kiosztottak. Lukácsháza önkormányzatának különdíját Csönge csapata vehette át Virág János polgármestertől.
A Lukácsházi Borbarát Hölgyek Egyesületének különdíját Rábapaty kapta, Mélykuti Eszter adta át. A Vas Megyei Közgyűlés különdíját Kám csapata vehette át Gagyi Leventétől. A Vas Népe különdíját Kőszegpaty nyerte, a díjat Németh Balázs adta át. A Lukácsházi Gyöngyösmenti Nonprofit Kft. díját Vaskeresztes és Felsőcsatár közös csapata kapta. A díjat Palatin István adta át.
A szakmai zsűri által odaítélt díjak átadására Ágh Péter országgyűlési képviselőt kérték fel.
A disznóvágásért és a feldolgozásért odaítélt különdíjat Vaskeresztes és Felsőcsatár közös csapata, a legjobb vendéglátók különdíját Csíkkozmás-Daruszentmiklós csapata, a legjobb ételkészítőknek járó különdíjat pedig a pusztacsóiak vehették át.
Külön értékelték a pincés kemencés ételeket. Első helyezett lett Pusztacsó, második Csíkkozmás-Daruszentmiklós, harmadik Kám csapata. A kemencés díjátadásban Csejtei Péter is részt vett.
Összesítésben az alábbi sorrend alakult ki
1. : Csíkkozmás-Daruszentmiklós
2.: Lukácsháza
3.: Pusztacsó
4.: Nemescsó
5.: Vép
6.: Győrvár