Ébredhet a kaszagyár

2022.06.17. 07:00

Kaszagyár: megtették az első lépést - Régi álom válik valóra Szentgotthárdon

Elindul a kaszagyár hathektáros területének rekultivációja, amelyre régóta vártak már a településen. A projekt új fejezetet nyithat a város történetében.

Tóth Judit

A munka elvégzéséről tegnap írta alá a szerződést Szentgotthárd Város Önkormányzatának képviseletében Huszár Gábor polgármester

Forrás: Szendi Péter

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, majd rögtön meg is jegyezte: mérföldkő Szentgotthárd életében, hogy elindulhat a munka a kaszagyári területen. Véleménye szerint ez a projekt hasonló nagyságrendet képvisel a város történetében, mint az 1990-es évek elején az ipari park létrehozása. 

– A kaszagyári területet a város lüktető életének részévé kell tenni, a tervezés, a megvalósítás profi szakemberek – mérnökök, városfejlesztők, építészek, tájtervezők, turizmussal foglalkozók – feladata lesz – mondta a polgármester, majd kitért arra is, hogy a terület teher- és kármentesítése a nulladik lépés a projektben, enélkül nem lehet nekiállni a további munkának. – A tervezés során öt szempontot kell figyelembe venni. A szakrális értékeket – a ciszter temetőt és kápolnát – meg kell őrizni, ugyanígy a lovardát, amelyet a felújítás után új funkciókkal kell ellátni. 

A szentgotthárdi gyár úgynevezett „öregépülete” a benne lévő eredeti szerszámaival – közöttük az öt még meglévő farkaskalapáccsal – ma már ipartörténeti műemléknek számít, így ezeket mindenképpen meg kell tartani. Az ipar bemutatásának teret kell adni, hiszen Szentgotthárd 100-120 évvel ezelőtti története eleve erre predesztinál bennünket. Célunk tehát a selyemgyár, az óragyár, a dohánygyár, a játékgyár, a nyomda és természetesen a kaszagyár megidézése – tette hozzá Huszár Gábor. A pénzügyi szereplők, vállalkozók és szolgáltatók bevonása is fontos tényező lesz, emellett lakóépületek kialakítását is tervezik a páratlan adottságú területen. – Nem szabad úgy gondolkodni, hogy ez a hathektáros tér elszigetelt legyen, ennek együtt kell lélegeznie az egész várossal – fogalmazott a polgármester. Bauer Arnold, a ZALAMÜLLEX Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője kitért arra, hogy harminc éve foglalkoznak veszélyes hulladék elszállításával, de a mostani lesz az egyik legmeghatározóbb munkájuk.

Huszár Gábor polgármester és Bauer Arnold, a ZALA-MÜLLEX Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője
Forrás: © Szendi Péter

 – Ez egy történelmi jelentőségű projekt, hiszen a rekultiváció után olyan értékes terület áll majd a szentgotthárdiak és az idelátogatók rendelkezésére, ami rendkívüli módon megnöveli a város vonzerejét és lehetőségeit. A rekultiváció első üteme már a szerződéskötés utáni napokban elkezdődik. A munkálatokra négy hónap áll rendelkezésre, de a hulladékgazdálkodási cég szeretne hamarabb végezni. 

– A műtárgyak bontása mellett nagy mennyiségű hulladékot szállítunk el, amely veszélyes anyagokat is tartalmaz. Két 500 köbméteres pakuratartályt szedünk szét, emellett körülbelül 400 tonna veszélyes és 1400 tonna egyéb hulladékot kell elvinnünk a területről. Ezzel azt érjük el, hogy a felszínt kármentesítjük, de én bízom benne, hogy folytathatjuk a munkát, és kiteljesedhet ez a nagyszabású projekt – tette hozzá Bauer Arnold. Huszár Gábor polgármester végül arról is tájékoztatást adott, hogy a közelmúltban a Belügyminisztériumban jártak egy megbeszélésen a kaszagyári terület kapcsán. 

– Néhány héten belül le kell tenni egy olyan dokumentumot, amellyel a kormányzat előtt alá tudjuk támasztani a projekt folytatását, és a következő ütem megvalósításához szükséges forrásokat is lehívhatjuk. Nem tudtunk tehát hátradőlni, ez csak az első lépés – mondta, majd szót ejtett arról is, hogy az előkészítéshez, a tervezéshez a lakosság véleményét, javaslatait is várják. Statikai vizsgálatok, hatástanulmányok bizonyítják, hogy a terület nem ingoványos, nincs iszapréteg. A kaszagyárnál olyan 5-10 méter kavicsréteg található, amely kemény, tömör, és talán a legalkalmasabb altalaj az építkezéshez, műszaki, alapozási és statikai szempontból is a lehető legjobb – ezt már Kiss Albert tette hozzá műszaki szakértőként, akinek dr. Dobos Adrienn pályázati ügyintézővel együtt komoly szerepe lesz a projektben. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!