Ha az előjáték jobb, mint az aktus

Ja, nem. 2014-ben vagyunk, a Savaria mozi aulájában. De a többi stimmel. Még a szövegben is: don't wanna die, azaz nem akarok meghalni. Az Ivan & The Parazol odaröpített minket szombat este, abba a korba, helyre és életérzés kellős közepébe, ahonnan indult a Kinks, az Animals, a Cream (hogy csak az első pár név ugorjon be az úgynevezett brit invázióból) – vagy akár a Deep Purple. Apropó, Deep Purple. A brit hard rock nagyágyúi voltak ugyanis azok, akik nemrégiben az Ivan & The Parazolt választották előzenekarnak magyarországi koncertjükhöz. A fiúk (Vitáris Iván – ének, Balla Máté – gitár, Beke István – billentyűk, Tarnai János – basszusgitár, Simon Bálint – dobok) most először játszottak Szombathelyen. A Heaven Street Seven előtti fellépés kvázi-lemezbemutató is volt, játszották a legújabb dalokat. Olyan nótát is, amit közönség még sose hallott. Ahogy Iván felkonferálta: „Ezt a dalt a próbateremben kábé két és fél perc alatt írtunk, a hossza 1: 50, vagyis 30 másodpercet sörözéssel töltöttünk." Hoppá... húztuk volna fel a szemöldökünket, de nem hagytak rá időt. Belevágtak, és azonnal kiderült, az eredmény nem valami hányaveti, összecsapott húrtépő játszadozás, hanem vérbeli rock (and roll). Nagy kár, hogy csak előzenekar volt ez a négy éve alakult banda, túl hamar elérkeztek legismertebb számukhoz, a Take My Hand-hez, amivel búcsút intettek a szombathelyi közönségnek. Szóval, ha vérfrissítésre van szükség az idei fesztiválpalettán, tudok egy jó donort. Ez az éjszaka a moziban tipikus esete volt annak, amikor az előjáték izgalmasabb, mint maga az aktus. A Heaven Street Seven ugyanis kiábrándítóan laposnak és unalmasnak hatott az Ivan & The Parazol után. Az egy híján húsz éves alter-indie csapat hozta a kötelezőket, vagy inkább: teljesítette, de – ennyi.

A főműsorszám az évek során lassan, de biztosan átsétált abba a rádióbarát kategóriába, hogy otthon hallgatva jobbak, mint élőben. Ivánéknál ez pont fordítva van.